Kieran Lacross lakása

Nem tudok aludni. A hálóba beszűrődő félhomályban figyelem Kierant, ahogy mellettem alszik. Ilyenkor olyan nyugodtnak tűnik, el sem tudnám képzelni róla, hogy milyen durva tud lenni. Pedig tud, nem is kicsit, de alvás közben egészen más arcát mutatja. Ilyenkor újra beleszeretek. Igen, ez van. Fogalmam sincs miért akarja, hogy vele legyek, talán jónak tart az ágyban, talán tetszem neki, nem tudom, de azt tudom, hogy én miért vagyok vele. Mert szeretem. Pont ezért. Hallom, ahogy halkan szuszog. Felkönyöklök az ágyban, de úgy tűnik, nem zavarja a mozgás, ugyanolyan nyugodt, mélyen alszik, engem meg elkap az ihlet, megint ilyen lehetetlen pillanatban. Talán miatta van. Ha sokáig nézem, mindig késztetést érzek, hogy valami szerelmes dalt vessek papírra. Lassan kelek fel és próbálok igazán halkan kiosonni a szobából. Már jó ideje élünk együtt itt, a lakásában, kettesben. A maga fura módján gondoskodik is rólam, nem is akárhogy, szóval szavam sem lehet. Az, hogy néha kicsit keményebb velem, mint ahogy egy normális kapcsolatban szokás, nem ügy, ezen nem akadok fenn. Kell is, hogy keményen fogjon. Kell, hogy irányítson. A sötétben nem igazán tudom merre vannak a szétdobált ruháink. Meztelen, tapogatózva próbálok találni valamit, ami felvehetek és nem is kell sokáig keresni, a kezembe akad egy boxer, de az már csak a nappaliban derül ki, hogy kié, hiszen ott kapcsolok csak villanyt. Hát nem az enyém, de elintézem egy vállrándítással és már veszem is fel, hogy aztán a kanapéra vessem magam egy darab papírral meg tollal. Igen, nekem ez így jó. Írhatnám gépen is vagy bármilyen más technikai eszközzel, de van valami izgalmas abban, ha papírra írom. Igaz, hogy általában kupac lesz körülöttem, meg hogy mindig valahogy Kieran kezébe kerül és kedvére kritizálhat, én így alkotok, így szeretem csinálni. A lábam felteszem a dohányzóasztalra és elmélyülten alkotnék tovább, de akkor az ott felejtett sörösüveget leverem a lábammal, ami bár nem törik el, hangosan gurul végig a nappalin, nagy zajt csapva. Basszus. Kizárt, hogy ne ébredjen fel erre. Ha felébred, akkor az idegességét rajtam tölti ki.

Annyira belemerültem a munkába, hogy már nem tudtam megfogni az üveget, ahogy a lábammal levertem. Hangosan koppant és gurulni kezdett a nappaliban. Biztosra vettem, hogy Kieran erre fel fog ébredni és nem is kellett sokat várnom, hogy megjelenjen az ajtóban. Nem látom, csak hallom, hiszen háttal vagyok.
- Ne haragudj, véletelen volt, nem akartalak felébreszteni. Néztelek, ahogy alszol és megszállt az ihlet, le kellett írnom, mielőtt elfelejtem. Dalt írok – válaszolok teljesen nyugodtan, pedig izgulok. Egyrészt eszembe jut, mit műveltünk este és ettől elpirulok, egyszerűen nem tudom megszokni, olyan dolgokat hoz ki belőlem, amit eddig még senki. Persze nem meglepő, ő mutatott meg nekem mindent, rajta fejlesztettem ki a technikámat, hiszen több, mint egy évvel ezelőtt, amikor megismertem, még teljesen tapasztalatlan voltam. Nekem ő az első és ha rajtam múlik az egyetlen is. Még egy sort leírok és akkor fordulok csak meg. A látványtól megdermedek. Persze jó értelemben. Ahogy ott áll, nekidőlve az ajtónak, teljesen meztelen... Nyelnem kell, de olyan hangosan, hogy szerintem ő is hallja. Ha nem szexeltük volna végig az estét, megérteném a reakciómat, de annak ellenére, hogy szinte már fáj ülni, nem egészen tudom hova tenni a testem szemérmetlen reakcióját. Ráadásul az ő boxere van rajtam.
- Én ébresztettelek fel? – kérdezek rá, bár gondolom igen, de ki tudja, hiszen én is felébredtem, pedig fáradt voltam, mégsem tudtam annyit aludni, mint kellene. Felállok lassan, kissé tétován lépek ki a kanapé takarásából. Szemérmetlenül bámulom, nyilván észreveszi, hogy pontosan melyik testrészén akad meg a szemem, de nem érdekel. Tetszik és kész. Teljesen mindegy, hogyan bánik velem, nekem jó itt.
- Kiengesztelhetlek valahogy? Én tényleg nem akartam... – sóhajtok fel és lassan közelebb sétálok. Nem tehetek róla, nem tudok csak a szemeibe nézni. Akaratlanul is lejjebb téved a tekintetem.

Azért eléggé megijedtem, amikor meghallottam mögöttem a hangját. Az alvásra elég kényes, szóval, ha én ébresztettem fel, azt nem fogja szó nélkül hagyni. Jobb esetben csak kiordítja magából, hogy mit képzelek, amiért felébresztem, rosszabb esetben hát... Szokott nevelni, a szó minden értelmében. Szavakkal, tettekkel, mikor hogy. Így aztán nem tudom most éppen milyen kedvében van, mit kapok tőle, de nem jön közelebb, ez talán jó jel, nem érez késztetést rá, hogy idejöjjön és enyhítsen viszkető tenyerén. Persze nála nem lehet tudni. Engem meg izgat ez a titokzatosság, hogy ennyire kiismerhetetlen. Pedig szerintem én vagyok az egyetlen, aki valamennyire ismeri. Amennyire hagyja magát, meg persze szeretem nézni amikor alszik vagy dolgozik. Amikor eléggé elmerül a munkában, zavartalanul tudom figyelni.
- Csak jött az ihlet és... jó volt téged nézni, ez jó dal lesz – mosolygok rá és tényleg így gondolom, szerelmes dal, de annál jobb. Az úgyis elég gyakori nálunk, most meg okom is van rá, hogy ilyeneket írjak.
- Jó, itthagyom, már úgyis leírtam, amit akartam. Az ágyban úgysem tudnék erre figyelni – leteszem a papírt, elvileg eltűnni nem fog, szóval ezen nem izgatom magam, inkább felkelek és felé sétálok. Le sem tudnám tagadni, hogy mennyire kívánom. Látható jelei még nincsenek, de a testem anélkül is beszédes, minden mozdulatomon látszik, mire vágyok éppen. Próbálok minél csábítóbban lépkedni felé. Megállok előtte egy pillanatra, nem is baj, hiszen így legalább hozzám tud érni, amit meg is tesz. Gyengéd, de tudom, hogy ez nem tart sokáig nála. Így szeretem.
- Jó, már megyek is – suttogom, de nem mozdulok, nem sietek és nem is enged. Inkább lecsökkentem az köztünk levő kicsi távolságot. Alig kell megmozdulnom ahhoz, hogy ajkaink összeérjenek, de éppen csak megcsókolom és már húzódok is el, de nem messzire, így is majdnem összeérünk. Ha akar, majd folytatja, rábízom. Mindig ő irányít.
- Remélem nem zavar – pillantok le a boxerre, ami azért kissé nagy rám, így rendesen le is csúszott. Nem mintha sokkal nagyobb méretre lenne szüksége, de mégis férfiasabb nálam, így aztán az ő cuccai leesnek rólam. Ahogy most is, felfedve félig a férfiasságom előtte.
- Ágyról volt szó, nem? Gyere... – besétálok a hálóba, persze riszálok rendesen, úgy, ahogy szereti. A vállam fölött hátrapillantok rá, mosolygok, megvan rá az okom is, miközben lecsúsztatom magamról a boxert és kilépek belőle. Aztán elheveredek az ágyon, persze nagyon csábítóan, a hatás kedvéért. Azért, hogy felizgassam, hogy akarjon.

Azt hiszem most nem akadt ki annyira, legalábbis elég jól tudom már, hogy mikor ideges annyira, hogy annak maradandó nyomai legyenek a testemen. Pár kék folt már nem zavar, megszoktam, de ez most más, pedig tudom mennyire utálja, ha felébreszti valaki, látszólag most mégis nyugodtabb. Talán még félálomban van, talán ő is az éjszakára gondol. Arcpirító élmény volt, az biztos. A papír az asztalon marad, még bőven van vele dolgom, hiszen csak egy egészen kis részt tudtam megírni ennyi idő alatt, de tetszik, jó kiindulópont. Kierannak majd úgyis lesz határozott véleménye róla, ami többnyire az enyémet is megváltoztatja, de ki tudja, talán végre neki is tetszeni fog elsőre. Elvégre neki szól, mint minden szerelmes dalom.
- Tudom, az ágyban még ruhának sincs helye. Csak te és én – mosolyogva, csábító mozdulatokkal közeledek felé, kicsit tartva tőle, hogy mikor dönt mégis úgy, hogy most inkább pár pofonhoz van kedve. Kicsit feszegetem a határokat azzal az ártatlan csókkal, de még nem lépem át.
- Azt hittem nincs kifogásod a szűzies dolgok ellen sem. Elvégre mindenfajta szüzességem a tied – emlékeztetem, hogy mi is volt nagyjából egy évvel ezelőtt. Nem kértettem magam sokáig, mert egyszerűen nem lehetett neki ellenállni. Most sem lehet. Aztán nem hagy szóhoz jutni, viszont rendesen megcsókol végre, ez jó jel. Azt hiszem ugyanahhoz van kedvünk. Értem a célzást is, ahogy irányba fordít, már megyek is, menet közben megszabadulok a fehérneműtől is és teljesen meztelen heverek el az ágyon. Jólesően simulok bele a birtokló ölelésbe, szeretem, amikor ilyen. Ilyenkor úgy érzem, ha nem is szerelmes, de szeret vagy legalábbis fontos vagyok neki. Minden jól alakul, egészen addig a bizonyos kérdésig. Legalább annyira fáj, mintha megütne, hiszen szavakkal amúgy is nagyobbat lehet ütni. Bár nem volt szándéka, eltalál egy fájó pontot, így csak elhúzom a szám és gyanúsan hallgatok. Gyengéd simogatással próbál válaszra késztetni és én válaszolok is, csak nem azt, amire számít.
- Éjszaka van, ilyenkor nem beszélgetni szoktunk, főleg nem ilyen témáról. Valami máshoz sokkal több kedvem van – simítok végig merészen az oldalán, ritka, ha kezdeményezek, de nem azért, mert nem kívánom, hanem, mert hagyom, hogy akkor szexeljünk, amikor ő akar. Tehát majdnem mindig, de mindennap egyszer biztosan. Már ha beérjük annyival. Viszont most én lépek és közel sem annyira szűziesen, mint az előbb az ajtóban. Először csak az oldalán simítok végig kacérkodva, aztán számmal az övét keresem. Ez már sokkal merészebb, szenvedélyesebb, mint az előbb. Kihasználom, hogy annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy nem húzódik az ágy másik végébe, mondjuk olyan ritkán fordul elő. Többnyire szereti kifejezni, hogy az övé vagyok. Nekem meg semmi kifogásom ellene, sőt élvezettel simulok bele mindig az érintésbe. Tudom, hogy most nem úszom meg ennyivel, megpróbáltam terelni, de ha valami érdekli, akkor úgysem hagyja annyiban. Lényegében mindegy, hogy most esik nekem vagy a válasz után, úgyis megkap és ezt tudja jól.
- Szerintem te is tudod a választ. Nem tűnt még fel, hogy egyszer sem jöttek el meglátogatni és nagyjából... talán, ha egyszer beszéltem velük azóta? Eljöttem veled, mert el akartam jönni, mert téged akartalak és ez volt az ára. Remélem egyszer majd... megbocsátanak vagy nem is tudom. Furán hangzik ez így, hogy azért haragszanak, mert én boldog vagyok. Azt hittem örülni fognak neki, de ez van. Nekem jó veled – vallom be, amit már amúgy is tud szerintem, hiszen senki nem tűrné ezt el tőle, amit néha velem tesz, csak olyan, aki szereti. Aki annyira szerelmes belé, mint én.
- Most, hogy tudod, elégedett vagy? És... ahh eszembe jutott még valami a dalomhoz. Foglalj le, mielőtt kimegyek és folytatom – nevetek fel, de most tényleg felszabadultan. Senki nem értheti, mi van köztünk.
- Mihez lenne kedved? Mert nekem hozzád... – suttogom halkan, ajkaimmal ott érintem a bőrét, ahol csak elérem és nem csak azért, hogy tereljek és mással foglaljam le. Tényleg kívánom.

Azt már elég jól ismerem, mikor dühítem fel nagyon. Még annyira nem ideges, helyrehozható, szóval mindent meg is teszek, hogy ne büntetés, hanem élvezet legyen a folytatás. Kicsit azért piszkál, de megteheti és még élvezem is. Ő meg ezt nagyon jól tudja.
- Mindenre emlékszem, ami veled és velünk kapcsolatos – vágok vissza egyszerűen, nem hagyom, hogy felhúzzon. Majd az ágyban megmutatom, milyen hatással vannak rám a beszólásai, éppen ezért el is indulok és meztelen ledőlök, ő meg mellém.
- Pedig de. Te voltál az első, aki megcsókolt, előtted nem volt senkivel semmi. Mindig elfelejted, hogy még most is gyerek vagyok – elégedetten vigyorgok, tudom, hogy ezzel megleptem és ez azért elég ritkán megy, hiszen kettőnk közül ő az, aki többet látott már, többet tapasztalt, így aztán általában ő lep meg engem. Viszont most fordítva történik és ki is élvezem.
- Ahhoz képest elég jól begyakoroltam mindent, nem gondolod? – teszek fel egy szemtelen kérdést, amire tudom is a választ. Nem tartom magam jónak, de rossznak sem, hiszen akkor nem lenne velem, nem élvezné, nem akarna majdnem mindig ágyban lenni velem. Szóval azt hiszem jó vagyok, legalábbis neki megfelelek és ez a lényeg. Másnak nem is akarok. Persze a jókedvem eddig tart. Feltesz egy kérdést, amire nehezemre esik válaszolni, de tudom, hogy érdekli, hiszen akkor nem kérdezné. Próbálok kitérni, de tudom, hogy válaszolnom kell, így aztán meg is teszem, akkor is, ha látszik rajtam, mennyire nem akarok róla beszélni. Aztán megint meglep. Olyan, mintha vigasztalna, legalábbis most nagyon közel érzem magamhoz, olyan érzelmes, mintha megnyílna egy pillanatra.
- Tudom, de akkor is úgy érzem, hogy az én hibám. Illetve... nem tudom. Nem változik semmi, amíg nem fogadják el, hogy én veled vagyok boldog – kimondom nyíltan, mert az vagyok. Jó vele. Nem beszélek sokat, tudom, hogy nem szereti és ennyire gondolom nem is érdekli, mégis jól esik, hogy figyel rám. Jól el tudja terelni a figyelmem, már nem csak simogat, ez már több annál, merészebb és nem is tudom titkolni, mennyire jól esik.
- Nem akarok sehova menni... – sóhajtom, miközben férfiasságom simogatja. Általában én kényeztetem őt, bár újabban sokszor csinál ilyet, mint most. Nem akarom, hogy csak nekem legyen jó, meg akarom érinten én is, de élvezem még egy kicsit, képtelen vagyok megmozdulni, csak nyögök. Aztán végül megérintem én is, csókolgatom a bőrét, ujjaim férfiasságára simulnak. Ajkammal a nyakát érintem, majd csókra hajolok, de hamar megszakítom, kérdezni akarok valamit.
- Mit szólnál hozzá, ha meglovagolnálak? Olyan régen csináltuk így... – csábítóan mosolygok, alsó ajkamba harapok és már fölé is térdelek, de nem ülök bele. Inkább előrehajolva kérek egy csókot és ha belemegy a dologba, csak akkor helyezkedek kicsit.
- Beteszed nekem? – kérdezek rá. Kissé merész, de egyre többet merek megtenni. Azért mégiscsak ő irányít és ez így jó. Mindkét kezemmel széthúzom a fenekem és várom azt az élvezetet, amit csak tőle kaphatok, csak tőle akarom.

Kicsit sem ideges már, így én is merészebb vagyok. Látom rajta, hogy meglepem a kijelentésemmel, végülis nem ez volt a cél, de bevallom, azért tetszik, hogy tudok neki olyat mondani, amin fennakad. Meg hát ez az igazság, nem fogok mást mondani. Tényleg ő volt az első nekem.
- Ne mondd, hogy ezen annyira meglepődtél. Tudtad, hogy te voltál az első. Az meg, hogy mást meg sem csókoltam előtted, hát... van ilyen, már ezt is tudod – mosolygok, méghozzá, szélesen. Szeretem, amikor tudunk rendesen beszélgetni is, nem dolgozik, nem ideges, nem kapkod és nem csak a szex érdekli, hanem én. Akkor is, ha kicsit fáj a téma, nem szívesen beszélek róla, de vele legalább tudok róla beszélni és ez szerintem elég jó dolog. Ahogy az is, hogy érdeklem annyira, hogy rákérdezzen. Ez már nem olyan, mint a kapcsolatunk elején. Ha nem is egy normális kapcsolat, mindenképpen jobb és mélyebb, mint amilyen akkor volt, amikor összejöttünk. Ennek meg csak örülni tudok.
- Melletted szívesen tanulok. A te dolgod, hogy megtaníts minden olyanra, ami kedvedre van az ágyban – lassan, izgatóan cirógatom közben. Célzás és tudom, hogy ki is fogja használni, nem mintha eddig nem tette volna, de van benne valami izgalmas, hogy most már tudatosan tanít, hogy a kedvére tegyek. A fájdalmas témát nem feszegeti tovább, sőt még meg is nyugtat, ami tőle elég nagy szó, én meg jólesően simulok hozzá.
- Én melletted vagyok boldog és nem érdekel mit szólnak ehhez mások. Ez az én életem, meg a tied... ha neked így jó, nem fogok elmenni. Én veled akarok lenni – suttogom a bőrére, ez már vallomás tőlem is, hiszen nem szoktam az érzéseimről beszélni, de érezheti, mit érzek iránta. Ez már most jóval több, mint amit bárki iránt éreztem, meg mint ahogy gondoltam. Azt hittem csak egy kaland leszek neki, erre... Ez már nem futó kapcsolat. Nem érzelmek nélküli, még ha ő sem vallja be, akkor sem.
- Láncon akarsz tartani? Pedig nem fogok elszökni – vigyorodok el. Semmi kifogásom a nyakörv ellen sem, általában magamtól szoktam felvenni, de eddig még semmire nem is mondtam nemet. Mindenben benne vagyok, amit akar. Most viszont kivételesen én kezdeményezek, ami elég ritkán fordul elő, nem is merek, meg nem is hagyja, de most megvan bennem a bátorság, túlzottan vágyom rá ahhoz, hogy rábízzam a dolgot és ő sem utasít vissza. Kiengesztelés, ahogy mondja.
- Ez megfelel kiengesztelésnek? Végülis hajnal van, le kell feküdni. Egymással – nézek rá csábítóan, ahogy elhelyezkedek felette és megteszi, amire kérem, odailleszti magát, én meg rácsúszok. Nem mondom, hogy könnyen, de könnyebben, mint amúgy, hiszen az este folyamán már megdolgozott, így aztán nem feszít annyira, mint máskor. Pont kellemes, neki is, ahogy elnézem. Rajtam nem múlik, megteszek mindent, hogy nekem is jó legyen, de főleg neki. Mindig ez a fő szempont. Nem is marad eredménytelen a dolog, az ő élvezetét követően én is elérem a célt és fáradtan dőlök rá. Szeretek hozzábújni, akkor is, ha csak ritkán engedi meg nekem ezt az érzelmes mozdulatot. Levegő után kapkodok, ennél jobbat el sem tudnék képzelni, mint kettesben, kifáradva egy hajnali menet után. Apró csókokkal halmozom el a bőrét, amint kicsit megpihenek a fárasztó, de élvezetes menet után.

Azt hiszem én még nem leptem meg semmivel ennyire. Talán akkor, amikor elrángatott innen a család, de én mégis visszatértem. Az lehetett rá akkora hatással, mint most a tény, hogy még egy nyelv sem járt a számban előtte. Ő avatott be mindenbe, neki adtam minden szüzességem. Ezt pedig egyáltalán nem bánom. Most sem csinálnám másképp. Ez a meglepett arc külön öröm számomra. Egyből tudja, mivel fokozhatja a helyzetet. Ő csak meglepődött, én el is pirulok. Szókimondó, de ezt is szeretem benne.
- Belém verted, de nem tudok betelni vele, az a baj. És pár mocskos trükk soha nem árt. Legalább tudom, mivel teszek a kedvedre – próbálok azért magabiztosan válaszolni, de szerintem olyan piros vagyok, hogy kizárt, hogy ne vegye észre, mennyire betalált. Ha ez még nem lenne elég, más hatással is van rám a megjegyzése. Csak az már nem az arcomon látszik. Kicsit lejjebb.
- Nem engednél el? Ezt már tőled bóknak veszem. Esetleg vallomásnak. Mindenesetre megjegyzem, mert... szóval nekem is jó veled – kicsit merészebben jelentem ki, mint ő, de azt a bizonyos szót még én sem merem kimondani. Nem azért, mert nem érzem úgy, nagyon is azt érzem, hogy szeretem, sőt szerelmes vagyok valamilyen fura oknál fogva, de nem tudom mit szólna hozzá. El tudom képzelni és ez nem éppen kellemes képzelet, szóval megtartom magamnak, ő meg csak kis célzásokat kap. Úgyis tudja. Mindent tud. És ami a legjobb... ő sem közömbös, ebben biztos vagyok. Az ember egy tárgyat ennyi idő alatt meg tud unni. Ha annak tekintene, már nem lennék itt, de itt vagyok és maradni is akarok. Vele, kettesben. Ki is fejezem, mennyire fontos nekem, így aztán kiengesztelem. Nem számít, hogy miattam kelt fel vagy nem, ez jár neki. A kiengesztelés csak kifogás, ezt mindketten tudjuk. Nem szoktuk vesztegetni az időt, ha mindketten itthon vagyunk, általában ez a felállás. Meztelen heverünk egymás mellett vagy egymáson, mikor hogy. A lényeg, hogy ugyanannyira akarjuk egymást. Ezt kifejezve rá is mászok, persze megvárom az engedélyt, hiszen sejtem mit akar, de ez a szokás nálunk. Ritkán kezdeményezek és ritkán vagyok felül, amit nem is bánok, de most éppen ehhez van kedvem. Szabad teret kapok, meg engedélyt is, így aztán nem fogom vissza magam, szenvedélyes menet után juttatom magunkat a csúcsra.
- Igyekszem jó lenni... Melletted edzésben vagyok – suttogom halkan, mosolyogva, hiszen jó kedvem van. Miért ne lenne. Azzal vagyok, akivel lenni akarok, akit szeretek és azt csináljuk, ami a normális párok is szoktak. Bár én is normális párnak tartom magunkat, mások véleménye meg nem érdekel.
- Amúgy a múltkor... amikor fájt a fejem, kerestem valami gyógyszert és... találtam pár tablettát. Ugye nem...? Nem akarok ilyenbe belefutni a lakásban. Miért van erre szükséged? – kérdezek rá kicsit félve. Felpillantok rá. Nem akarom kérdőre vonni, csak szeretem tudni, mit csinál. Persze az is lehet, hogy véletlen került oda az a cucc. Neki mindent elhiszek, nem számít mit mond.
- Mindegy, hagyjuk... ne haragudj, hogy felhoztam – legyintek, mert meggondolom magam. Hiába szeretnék mindent tudni, nem akarok messzire menni és felidegesíteni. Azt rajtam vezeti le.
- Hol az a trükk? Mutass valamit, amit még nem tudok... amit szeretsz... naa Kieran, gyerünk – macerálom kicsit elterelésként, miután rendesen kapok levegőt, de még nem az igazi, még eléggé a hatása alatt vagyok. Kicsit csapzott a hajam, fáradt vagyok, de boldog. Eszembe jut a tablettákról, milyen régen téptem már be. Ezt is neki köszönhetem. Mellette nincs szükségem ilyesmire. El sem tudom képzelni, mivel vettem rá, hogy velem legyen. Arra, hogy együtt legyünk.

Kissé félve tettem fel a kérdést, hiszen nem szoktam rákérdezni az üzleti ügyeire. Illetve remélem, hogy ez is csak üzlet és nem ő szedi ezeket a tablettákat. Nem tudom, nyilván észre vettem volna, ha valami fura lenne, de nem is tudom mire kéne figyelnem. Alsó ajkam rágcsálom, amíg válaszol.
- Szóval csak üzlet – megkönnyebbülten sóhajtok fel és visszadőlök a párnára. Nem mondom, hogy örülök neki, de még ez a legjobb megoldás. Végülis azt csinál, amit akar, nem ellenőrzöm, nem tehetném meg és nem is akarom. Én megbízom benne, ő meg tudja mi a jó neki. Nekünk. Bár nekem ez az egész nem számít, én nem a pénzéért szeretem.
- Akkor viszont dobjuk ki vagy valami, nem éppen jó érzés, hogy ezek a tabletták itt lapulnak a fiókban – vetem fel. Fogalmam sincs miért, de zavar. Abba a fiókba legfeljebb a mocskos kis játékszereink valók, semmi más. Kényelmesen helyezkedek kicsit úgy, hogy még jobban hozzásimuljak. Szeretek hozzábújni, Kieran meg vagy hagyja, vagy eltol. Ahogy neki jó. Talán most hagyja, hiszen éjszaka van, fáradtak vagyunk, na meg az előbbi menet fáradalmat így a legjobb kipihenni. Teljesen odabújok, a levegővételem szinte csiklandozza a bőrét.
- Lehet, hogy hajnal van, de én nem akarok aludni. Holnap úgyis szombat – próbálok alkudozni, nem véletlen hív kölyöknek, az is vagyok. Néha abban sem vagyok biztos, hogy felnövök valaha, de ez így pont jó. Kierannak legalább több oka van arra, hogy uralkodjon felettem, ami lássuk be, kicsit sincs ellenemre. Az már más kérdés, hogy tényleg álmos vagyok és szinte leragadnak a szemeim, akkor is tartom magam ahhoz, hogy én nem akarok aludni.
- De tényleg, még egy kicsit… - itt valahol félbe is szakad a mondat, mert leránt magával a mély, valahova a sötétségbe, ahol mégis jó, mert olyan puha és nyugodt minden. Még így álmomban is hallom Kieran lélegzetvételeit, olyan megnyugtató. Fogalmam sincs meddig alszok és azt sem tudom, hogy valóság vagy csak álom, ahogy a simogató kezek bejárják a testem, valamivel viszonozni akarom, de csak halk nyögésekre futja így álmomban. Fogalmam sincs, mi az álom és mi a valóság, csak azt tudom, hogy nekem most jó, nagyon jó a párom mellett. Lassan ébredezek, még az éjszakai menet ellenére is Kieran combjához nyomódik a merev farkam.

Kicsit azért zavar ez a tabletta dolog, nem kell az nekünk ide, de ennyiben hagyom a dolgot. Nem rendezek jelenetet, ha ő így gondolja, hogy kellhet még, akkor maradjon. Persze sokáig azért nem tudom magamban tartani a véleményem, de legalább nem hisztizek.
- Hát nem tudom mire lehet még jó, nekünk nincs szükségünk ilyesmire. Nem bánnám, ha megszabadulnál tőle, de ha szerinted jó helyen van itt, maradjon... – megyek bele, illetve egyetértek vele. A beleegyezésem úgysem kell és nem is akarom megmondani neki, hogy mit csináljon. Kettőnk közül ő van jobban tisztában a dolgokkal, ő az, aki döntésképes, én meg elfogadom a döntéseit, a véleményét, mindent. Nekem ez így jó. Nem kényszer. Élvezem. Az övé vagyok és annak ellenére, hogy ez nincs kimondva, tudom, hogy valamilyen szinten ő is az enyém. Elmosolyodok a gondolatra és Kieran kijelentésére is.
- Nálunk? Hát csak nem... – mosolyogva ismétlem meg szavait. Jól esik kimondani, hogy nálunk. Az ő szájából még jobban hatott. Azt hiszem ez sokkal jobb, mint egy szerelmi vallomás, hiszen csak úgy jött, gondolkodás nélkül és egyszerűen feldob teljesen. Fészkelődök kicsit, bepróbálkozok, de nem hagyja magát, az alvást választja és valójában én is, hiszen szinte mondat közben alszom el. Odabújok és egész éjszaka így maradunk, ilyenkor is szeret birtokolni, én meg örömmel simulok hozzá, nincs is ennél jobb. A reggeli ébredés is szép, hiszen mellette vagyok és amit este mondott még mindig arra késztet, hogy örömömben ugráljak, mint egy gyerek. Nem csak magára gondol, én is számítok neki. Akármennyire is tudtam eddig, így egészen más, hogy ki is mondta. Félálomban érzékelem, hogy ő is megmozdul, talán felébredt. Én még nem egészen, de a testem igen. Tettre készen várja, hogy Kieran azt tegyen vele, amit csak akar. Apró puszit nyomok a mellkasára, majd felemelem a fejem, hogy megnézzem alszik még vagy már nem. Nem tudom eldönteni. A szeme csukva, de biztos voltam benne, hogy ébredezik. Bármennyire is szombat van, úgy döntök felébresztem, hiszen ráérünk még aludni, ha akarjuk, ki sem kell másznunk az ágyból. Az ébresztésnek viszont egy csóknál sokkal élvezetesebb módját választom. Bebújok a takaró alá és lejjebb csúszok, egészen addig, hogy Kieran férfiasságát könnyen a számba tudjam venni. Lassan végignyalok rajta, mielőtt elmerülne a számban. Ilyen ébresztésre talán nem tud nemet mondani. Nem szokott ellenkezni, ha kényeztetem.

Ezt én teljesen megértem, hogy nem akar róla beszélni. Azt viszont ő érthetné meg, hogy engem érdekel, miért van ilyesmi a fiókban. A válasszal megelégszem, a lényeg, hogy nem ő használja. Mondjuk azt talán észrevettem volna. A kijelentéséből értek, nem vetem többet fel a témát. Alvásra készülünk, bár nekem eszembe jut még valami, amit le kéne írnom, mert jól jön a dalszöveghez, de nem kockáztatom meg, hogy Kieran megint kiakadjon, így inkább próbálom megjegyezni, ráadásul szerintem még az álom is előbb elnyom, mint őt. Nem tudom mikor ébredek, de már világos van, ami nem meglepő. Hiszen valamikor hajnalban aludtunk el. Meztelen természetesen, így nem nehéz megvalósítani, amire készülök. Ha már éjjel felébresztettem akaratomon kívül, most legalább kellemes ébresztőben legyen része. Kieran még nincs ébren, legalábbis nagyon úgy tűnik, így mindenféle ellenkezés nélkül mászok a takaró alá. Jó, máskor sem szokott ellenkezni. Mozdulataimra morgással reagál, tehát nem tévedtem, tényleg nincs ébren. Valahol az álom és az ébrenlét határán van, én pedig át fogom billenteni ezen egy igen élvezetes módon. Elmosolyodok, ahogy összerándul és kipillantok a takaró alól. A szeme még csukva van, de már hallom, ahogy becézget. Ettől még jobban fellelkesülök. Kéjes nyögéssel vetem rá magam. Végignyalok a teljes hosszán, majd ajkaim közé csúsztatom.
- Hmm... reggel is elképesztően finom vagy – nyögöm, amikor kiengedem a számból, de csak addig, amíg ezt közlöm, aztán ismét mélyre engedem. Mélyebbre, mint szoktam. Nem mondom, hogy annyira jó így nekem, de neki biztosan és nekem az a fontos. Amikor éppen nincs annyira mélyen vagy csak végignyalok rajta, én is legalább annyira élvezem, mint ő. Ez érezhető is. Hozzányomom merevségem, hogy érezze mennyire kívánom.
- Élvezd... – suttogom vággyal teli hangon. Eltökélt célom, hogy Kierant a csúcsra juttassam, ezzel is megmutatva, mennyi mindenre képes vagyok érte, mennyire szeretem. Ha már nem akarja, hogy kimondjam, legalább érezze. Amíg el nem élvez, nem hagyom abba az izgatást.