Étterem

Kicsit unom már ezt az estét. Az egész egy üzleti megbeszéléssel kezdődött itt, ebben az elegáns étteremben, amivel semmi gond nincs, csak a társaság, az nem egészen a kedvemre való. Alig várom, hogy végre lelépjen az üzleti partnerem és ehessek valamit anélkül, hogy a velem szemben ülő a melleimet bámulja. Nem is itt fogok enni, inkább hazaviszem, bezárom az ajtót, leülök a kanapéra és végre azzal foglalkozok, amivel akarok. Magammal leginkább. Még legalább tíz percen át hallgatom ezt az unalmas fazont. Jó képet vágok hozzá, mert fontos üzlet, sok pénzt hoz és persze nem egészen legális, de pont azért van benne ennyi pénz. Felsóhajtok, amikor lelép és kapásból meg is rendelem a vacsorám, elvitelre, dobozban, ami itt nem szokás, de ha ezt kérem, akkor meg is kapom. Itt már ismernek, tudják mit szeretek és azt is, hogy mennyire türelmetlen vagyok. Talán ezért, talán, mert jól menő étterem és nem engedhetik meg maguknak, hogy megvárassák a vendégeket, hamar megkapom a kajám, aztán már sétálok is ki, végre, semmi másra nem vágyom, mint hogy otthon legyek végre. Szűk nadrág van rajtam, meg csizma, ami majdnem térdig ér, egy felső, ami kihangsúlyozza a melleim, nem is lep meg, hogy a mai partnerem végig azt bámulta. Felkapom a kabátom és a kezemen egyensúlyozok a dobozokkal, amikor egy alak vág elém, kibillentve az egyensúlyból. A dobozok ledőlnek, pontosabban csak akarnak, de figyelek, mint mindig, nem hiába vagyok jó fegyverrel a kezemben is, éber vagyok és semmi nem kerüli el a figyelmem, így aztán a vacsorám kibírja a találkozást, de én dühös leszek. Nagyon dühös és ez látszik is rajtam. Szemeim összeszűkülnek és csak akkor nézem meg, ki volt ez a kedves ember, aki ennyire nem bírta kivárni, amíg kimegyek az étteremből. Damon. A haragom máris elszáll, valami egészen más veszi át a helyét. Nem tudom mi, de gúnyos kis mosolyora húzom ajkaimat.
- Nahát Damon, már arra is képtelen vagy, hogy az orrod elé nézz? Pont engem nem veszel észre? Pedig régebben le sem tudtalak vakarni magamról. Jut is eszembe... Jó helye van a kis szelencédnek? Bárhova is tetted, nálam jobban mutatott – jól szórakozok a helyzeten, meg persze rajta, szeretem húzni.

Azt hittem ma már senki nem tud felbosszantani, erre beleütközök abba az emberbe, akinek már a gondolatától is felhúzom magam. Egy sima ellenfél nem érdekel, de ő más. Vágyom rá és ez a kettősség idegesítő. Nem is értem, hogy lehet akarni valakit, akit közben utálok. Legalábbis valami ilyesmi. Tény, hogy volt már rá példa, hogy lefeküdtünk egymással és jó volt, jobb, mint bárki mással. Még egy ok, amiért utálom. Erre most itt van és pofátlanul a képembe vigyorog, de nem mutatom, mennyire vágyom egyszerre arra, hogy megpofozzam, meg arra is, hogy alatta nyögjek. Láthatóan ő sem így reagált volna erre az esetre, ha nem velem állna szemben. Mintha visszafogná magát, de aztán ki tudja. Nem lehet kiismerni, pedig aztán könnyen átlátok mindenkin.
- Ez elég rossz lehet neked... Nincsenek elvonási tüneteid, hogy nem láthatsz mindennap? – ugyanolyan gúnyosan kérdezek rá, mint ahogy ő jelentette ki a dolgot, hogy nem lehetünk mindig együtt. Hát ezt nagyon sajnálom. Pont annyira, mint ő, bár azért az ágyamban gyakrabban látnám. Az azért tetszene.
- Azt te gondolod így... valójában elég sok közöm van hozzá, de hagyjuk most. Látom nagyon ideges vagy. Lazulj már – nevetek fel és rendezgetem a kezemben a dobozokat. Taktikát váltok. Ha mindig csak szórakozunk egymással, nem jutunk előre. Ha nem piszkálom, legalábbis látszólag, talán hamarabb megtudom, merre van az, ami nekem annyira kell. Meg neki is. Érdekelne, miért is van rá annyira szüksége. Talán még többet is ér, mint gondolom, de itt az alkalom, kideríthetem, csak kicsit kedvesebbnek kell lennem vele. Nála keményebb embereket is megdolgoztam már. Őt is rábírom majd, az nem is kérdés. Talán még jól is szórakozok.
- Ha már ennyire éhes vagy, tessék... Kicsit sokat rendeltem, de nem tudtam dönteni, mindent megkívántam. Segíthetnél eltűntetni. Mit szólsz? Így még várnod sem kell a kajára – ajánlom fel. Legkevésbé sincs kedvem vele vacsizni... illetve nagyon is van, de ezt nem fogom bevallani senkinek. Főleg nem neki. Amíg válaszol, a hajammal szórakozok.

Ezt a legkevésbé sem értem. Miért kell egy ilyen szexi, ellenállhatatlan külsőhöz egy ilyen idegesítő személyiségnek társulnia? Damon igazán szexi férfi, pont az esetem, egészen addig, amíg ki nem nyitja a száját. Igazság szerint már a szemével is ölni tudna, de azzal nincs gondom. Imádom azt a lélekbe… és még inkább bugyiba látó pillantását, amivel engem méreget, de ha kinyitja a száját… Elszáll a varázs. Fogalmam sincs merre járt, amikor a jó modort osztogatták. Ezen kívül már csak egy kis extra, hogy ő is pont abban utazik, amiben én, úgyhogy mondhatni ellenfelek vagyunk. Azért csak mondhatni, mert én vagyok a jobb, ez nem is kérdés. Már nem tart sokáig és végre lenyomom, kereshet magának másik várost, amit csak akar, már ha lesz rá lehetősége. Vagy mellém áll, de ahogy ismerem, ez lenne a legutolsó, amit választana. Hát majd kiderül. A tervem megvan, lassan el is kezdem megvalósítani. Éppen ezért jön nekem jól, hogy összefutunk, legalább meghívom vacsira, addig is együtt töltünk egy kis időt. Semmi kedvem hozzá, az egyetlen hely, ahol jól megértjük egymást, az az ágy, de csak azért, mert ott legalább nem beszél. Legalábbis nem sokat. Most viszont messziről próbálom elkerülni az ilyesmit, nem tenne jót annak, amit tervezek. Ahhoz tiszta fej kell, de ha Damon meztelen teste az enyémhez simul, a nevem is elfelejtem. Azt meg nem kéne.
- Látod, én is úgy gondolom, hogy ebben a hangulatban inkább kíméld meg a személyzetet. Túl jó hely ez ahhoz, hogy a viselkedésed miatt kitiltsanak – mosolygok rá ellenállhatatlanul. Persze mindketten tudjuk, hogy nem fogják kitiltani, nem merné senki meglépni, de attól még jó ezzel húzni.
- Nem is tudom, ahol akarod. Meghívhatsz magadhoz, ha már én hozom a vacsit, legalább mosogatni neked kelljen. Ha feltétlen ragaszkodsz hozzá, felőlem hozzám is mehetünk – vonom meg a vállam, nekem aztán teljesen mindegy. Le merném fogadni, hogy nem kívánja a vacsi utáni rendetlenséget, nekem meg jobb a hazai terep, így aztán nagyon remélem, hogy azt választja, menjünk hozzám.
- Na gyere, induljunk valamerre, mert ki fog hűlni, melegítve meg nem olyan jó, mint frissen – a kezébe nyomom a szatyrokat, amikben a dobozok vannak. Elindulok előre, kicsit riszálom magam, megadom neki a látványt, ha már mást úgysem kaphat. Attól még felhúzhatom. Bevallom élvezem is, szinte érzem, ahogy a pillantása éget. Ettől nekem is olyan dolgok jutnak eszembe, amiknek nem lenne szabad, amitől érzem, hogy felforrósodik a testem, de amint kilépek a hűvös levegőre, rendezem a gondolataim. Ez munka, nem szórakozás.

Az lett volna a legjobb, ha egyedül akar vacsizni. Mondjuk nem, hiszen ez a terv része, de tényleg szívesebben tölteném nélküle az éjszakát. Jó képet kell vágnom hozzá, ki tudja meddig, de a cél érdekében mindent. Látszik rajta, hogy ő is gondolkodik, de rábólintott, szóval ez nem kérdés, együtt töltjük az éjszakát, remélhetőleg csak kajálunk és előkészítem kicsit a dolgot a tervemhez. A legjobb lenne, ha hozzám mennénk, de sejtettem, hogy Damon is így fog gondolkodni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy taktikázik, azért akarja, hogy hozzá menjünk, mert előnynek érzi. Legyen. Én erre is készültem, nekem mindegy hol vagyunk. Legalábbis majdnem mindegy. A gondolattól, hogy hozzá megyünk, kissé összeszorul a gyomrom. Legutóbb amikor nála jártam, az ágyban kötöttünk ki. Bármennyire is jó pasi, ezt most el kell kerülnöm. Mégegyszer nem követhetem ezt el. Nem adhatom meg neki ezt az örömöt. A végén még azt hiszi, a bugyimon keresztül vezet az út ahhoz, hogy bármit elérjen nálam. Hát nem fog.
- Akkor menjünk hozzád, nekem az is teljesen jó – megyek bele mosolyogva. A mosoly mögött egészen más gondolatok húzódnak meg, nem hülye, szerintem ő is sejti, hogy ez a túlzott kedvesség valamit rejt, de azt, hogy mit, fogalma sincs. Ez a terv első része. Elhitetni vele, amit magam sem hinnék el. Azt, hogy kedves is tudok vele lenni. Nem kis munka, de meg fogom győzni róla, hogy kedvelem. Hiszen akkor tudok a legjobban meglepetést okozni, ha nem számít rá.
- Megyek utánad a sajátommal, reggel majd nem kell ezzel szórakozni, hogy összeszedjem itt az autót... illetve... reggel, este... mindegy – véletlen elszólás volt, ez nem volt a tervben. Jesszus, tényleg azt mondtam, hogy reggel? A fene sem akar nála aludni... vele meg főleg nem. Viszont, ha reggelig maradok, szinte kizárt, hogy külön szobában aludjunk, rendesen felöltözve. Ha reggelig maradok, az csak azért lehet, mert a ház minden részében szexeltünk. Ezt nem fogom tudni kimagyarázni, de nem érdekel, azt gondol, amit akar. Úgysem maradok. Útközben késztetést érzek arra, hogy megelőzzem, de nem fogom, hagyom, hogy ő menjen elöl, végülis hozzá megyünk, de akkor sem szeretek hátul lenni semmiben. Leparkolok a ház előtt, fogom a szatyrokat és megint riszálva közelítek felé. Ki nem hagynám, élvezet nézni, ahogy bámul ilyenkor. Remélem én nem szoktam ilyen feltűnően nézni.
- Elég éhes vagy már? Mert én nagyon az vagyok – jelentem ki. Kissé kétértelmű, de annak is szánom. Ha jobban belegondolok, mindenhogyan éhes vagyok, nem csak kajára, rá is.

Ez az egész helyzet vicces. Nem gondoltam én ezt végig, de mégis akarom. Egyrészt célom is van, másrészt összekötöm a kellemest a hasznossal. Kihúzok belőle egy kis információt, aztán ki tudja, az is lehet, hogy nem csak a kíváncsiságom elégíti ki. Végülis volt már rá példa, tudom milyen az ágyban és magamat csapnám be, ha azt mondanám, hogy nem volt jó és nem akarok megint dugni vele. Ezt kár lenne tagadni. Ebben az egyben tényleg nagyon jó. Így meg főleg, hogy nem akarunk egymástól semmit, azon kívül persze, hogy egyikünk sem tudja eldönteni, megölni akarja a másikat vagy szétkefélni. Én legalábbis nem tudok választani, egyszer az egyiket, aztán a másikat akarom. Jelenleg mindkettőt, de talán a vágy erősebb az iránt, hogy aláfeküdjek. Vagy fölé. Az mindegy. A kis elszólásom persze nem hagyja szó nélkül, de nem mutatom neki, hogy mennyire nem tetszik a helyzet és azt, hogy kivételesen igaza van, tényleg elég szépen elszóltam magam. Próbálok természetes lenni és lazán válaszolok.
- Bármikor is jövök el, nem lenne túl jó még utána szórakozni azzal, hogy felszedjem itt az autót. Egyszerűbb, ha a lakásod előtt van – vonom meg a vállam, ennyi az egész, nem csinálok jelenetet. Ha akarunk, úgyis szexelünk és az viszont reggelig tart. Nem vagyunk egy visszafogott páros, ha erről van szó. Nincs értelme. Az ő kijelentése is pont ennyire félreérthető. Szerintem direkt, de nem érdekel, nem fog felbosszantani.
- Van itt elég kaja, amit felfalhatsz. Ha nem elég, meglátjuk, mit tehetek még... – sóhajtok fel. Hasonlóan félreérthető a válaszom, de ismer, legalábbis ennyire igen. Minden jóban benne vagyok. Az út egész gyorsan eltelik, mögötte haladok és meglep, hogy nem abba a lakásba megyünk, amit ismerek. Még nem jártam itt, de tudom, hogy több is van neki. Legalább felfedezhetek egy újat. Ő már az autónak dőlve vár, de nem kell sokat várnia, már szállok is ki a szatyrokkal együtt, aztán az autót bezárva felé sétálok lassan, csábítóan. Az ajtónál előre enged.
- Igazán kedves vagy... de tudom, hogy csak a seggem akarod megbámulni – nem hagyhatom szó nélkül. Az nem én lennék. Még kedvesen mosolygok is. Nem kérdezem meg merre van a konyha, inkább tényleg felfedezem a lakást és rá is találok a konyhára, ott lepakolok, aztán visszatérek hozzá a nappaliba, kivéve, ha követett.
- Hm, nem mondom, hogy otthonos, de szép. Tudom, hogy nem itt laksz, úgyhogy nem is várom el, hogy otthonos legyen. Mindenesetre tetszik – jegyzem meg és a nappaliban is körbenézek.
- Már csak a hálószobádat nem láttam – sóhajtok fel, mintha akkora nagy gond lenne. Az sem érdekel, ha nem látom. Végülis nem csak ott lehet azt csinálni, amire készülünk.
- Hol találom... – kezdek bele és közelebb lépek izgató csípőmozgással. A kezeim az oldalán simítanak végig.
- A tányérokat? – vigyorodok el és elhúzódok. Olyan képet vágok, mint aki nyert és valójában ezt most tényleg én nyertem, ahogy elnézem az arcát.
- Éhes vagyok – teszem hozzá. Tényleg az vagyok. Nem a kajára, rá sokkal jobban.