JD Tattoo szalon

Jesse Darton tetoválószalonja.

Azt hiszem nem gondoltam meg én ezt. Úgy az elsőnél sem. Irtózok a tűtől, mégis állandóan tetováltatok, de ennek ellenére akad még üres felület, így állandó a kísértés, hogy a félelmemet legyőzve újra meg újra a város, meg szerintem az ország legjobb tetoválóművészének kezei alá feküdjek és hagyjam, hogy büntetlenül agyonszúrkáljon. Meg még fizetek is érte. Az egyetlen jó az egészben ő maga, a művész, akinek az érintéseitől elfelejtem kissé a fájdalmat, bár ő erről mit sem sejt. Csak egy tetoválás mániás vagyok, aki rendszeresen visszajár hozzá újabb mintákért. Az nem is kérdés, határozott elképzelésem van most is, mint mindig, meg persze lebeszélt időpontom, amíg még van pár percem, így lelassítom a lépteimet. Este van, sötét, nekem valahogy ez a hangulat illik egy tetováláshoz. Nem zavar senki, kettesben vagyunk, miközben rámkerül az újabb minta, senki nem bámul. Ez nekem fontos. Alapvetően sem kerülöm el az emberek figyelmét, most is jópáran megbámulnak, akiknek nincs jobb dolguk és ilyenkor is az utcán vannak. Persze a kíváncsiság emberi dolog, ahogyan az is, hogy a szokatlan embereken mindenki rajta felejti a szemét. Pedig elég szolid vagyok. Egy túl szűk nadrág van rajtam, meg persze tűsarkú, amiben nőket megszégyenítően könnyedén járok. Egy hasonlóan szűk felső teszi teljessé az összeképet, amit egy alig derékig érő kabáttal takarok el, hiszen hideg van. Pontosan érkezek, benyitok az üzletbe és... hát egyből megremeg a lábam a látványtól. Jesse nem csak jó tetováló, de valami elképesztően jó pasi. Idegesen túrok bele göndör fürtjeimbe és próbálom megkeresni a hangom. Könnyen oldódok, de nem ilyen szexi pasi társaságában.
- Hello Jesse – köszöntöm kedves mosollyal és már dobom is le a kabátom, hiszen ez hosszú lesz és még több ruhadarabtól meg kell majd szabadulnom.
- Mint mindig, most is konkrét elképzelésem van. Ez lenne a minta és azt is tudom, hova szeretném – mosolygok rá sokat sejtetően, miközben átnyújtok neki egy lapot, amin a minta van. Nem kicsi, lehet ma kész sem leszünk vele, de pont azért választottam, hogy minél tovább élvezhessük egymás társaságát. Legalábbis én élvezem.

Ahogy meglátom, már tudom, hogy megint nem az fog érdekelni, hányszor szúr meg. A látvány elvonja a figyelmem és ahogy közelebb jön, majd kezet fogunk, hozzámér, én meg azt sem tudom mit csináljak, elképesztően jó pasi. Zavaromban csak a kezébe nyomom a papírt, szeretem benne, hogy nem kell semmit magyarázni, csak megmutatom neki a mintát és már csinálja is. Pontosan olyan lesz mindig, amilyennek akarom és a minta kisebb hibáit kérdezés nélkül javítja. Megbízom benne, szóval jó párost alkotunk, de szerintem ez máshogy nem is megy. Maradandót alkot a testemre, meg kell bíznom benne. A kérdése késve jut el a tudatomig.
- Már megint. A tetkó olyan dolog, amiről nem lehet leszokni, amíg van szabad felület. Más viszont nem varrhat ki, de azt hiszem ezt is tudod – nézek rá sokatmondó mosollyal. Úgy érti, ahogy akarja. Elismerem, mint művészt, az meg már csak a ráadás, hogy annyira jó pasi, hogy szívesen fekszem a kezei alá.
- Persze, fekete-fehér, a színes nekem túl sok, főleg, hogy ennyi minta van rajtam. Maradjon csak a megszokott. Szerinted? – kérdezek rá, bár határozott véleményem van és nem fog megváltozni, azért érdekel mit mond, meg addig is beszél és hallom a hangját. Nem bánnám, ha azzal az izgató hangjával perverz dolgokat suttogna. Jó is lenne. Nézem, ahogy előkészül, hozza a szokásos cuccokat. Már jól ismerem a menetet, meg az érzést is, de ma különösen fájni fog, olyan helyet választottam. Legalábbis nekem itt nem esik jól. Mintha tudná mire gondolok, rá is kérdez. Mielőtt válaszolok, kilépek a magassarkúmból és lazán félre is rúgom, majd nőies, izgató lépésekkel haladok a tetováló ágy, asztal, tudom is én, hogy mi felé. Kacér pillantást vetek rá, közben kigombolom a nadrágom és egy könnyed mozdulattal lecsúsztatom, majd kilépek belőle és arrafelé dobom, ahol a kabátom van. Egy szűk felsőben, meg egy szál tangában állok előtte. Még mindig nem válaszolok. Le sem veszem róla a szemem, úgy ülök fel az ágyra, hátradobom a hajam és csak ekkor válaszolok.
- Ide szeretném – simítok végig a combomon lassan. Az egyiken már van minta, most jön a másik. Tudom, hogy fájni fog, de nem érdekel, most csak Jesse reakcióját figyelem, hogy mit szól ehhez a kis műsorhoz. Tudnám még fokozni. Nem tagadom, eljátszottam már párszor a gondolattal, hogy mi lenne, ha tetoválás közben vagy akár helyette egyszercsak élvezetesebb programot találnánk itt, a szalon magányában. Ezért is szeretek este járni hozzá. Ilyenkor kettesben lehetünk.
- Nem kellene bezárni az ajtót? Gondolom nem vársz mást – vetem fel, mert azért mégis könnyebben el tudnék lazulni, meg valamivel oldani is akarom a hangulatot, jobb meg nem jut eszembe. Mindenesetre csábos mozdulatokkal helyezem magam kényelembe úgy, hogy könnyen hozzáférjen a combomhoz, ahova a mintát kell majd tetoválnia. Persze azt sem bánom, ha arra később kerül sor. Előtte szórakozhatunk.

Elég szokatlan tőlem, de csendben figyelem, ahogy pakolgat. Pedig máskor be nem áll a szám, de a látványtól eláll a szavam, kihasználom, hogy büntetlenül, lebukás nélkül figyelhetem, hiszen olyan elmélyülten pakol, hogy fel sem tűnik neki, éppen mit csinálok. A kérdése zökkent ki az álmodozásból. Milyen jó lenne, ha most ledöntene a földre.
- Az első minta kivételével az összeset te csináltad, szóval egy ideje már kezelésbe vettél. Én meg egyáltalán nem bánom, legalább tudom, hogy olyan lesz a minta, amilyet akarok. Láttam már elég sok elcseszett tetkót, hát nem vágyom rá. Benned megbízom, így aztán rád merem bízni a bőröm... Amíg van szabad hely – kuncogok fel, bár nem akartam ennyire televarratni magam, de nem lehet leállni és már nem is akarok. Túl jól néznek ki, mindegyiknél határozott elképzelésem volt és egyiket sem untam meg. És nem unom meg azt sem, hogy őt nézem. Annyira bejön rajta minden, azok a tetkók is nagyon egyediek. Szívesen végigsimítanék rajta.
- Talán majd egyszer lesz egy kisebb színes, de nem most, ez így tetszik. Úgysem ez lesz az utolsó, szóval majd legközelebb meggondolom – próbálok könnyeden csevegni vele, de valójában már bennem van, hogy félek a tűtől. Azt is tudom mennyire fáj, főleg ott, ahova akarom. Vetkőzni kezdek és nem kerüli el a figyelmem, hogy elérem a kívánt hatást, egy ideig engem néz, még a rajzolást is abbahagyja, csak akkor folytatja, amikor észbekap. Talán bejövök én is neki, nem tudom, mindenesetre nehéz eldönteni, mi lenne jó. Ha nem próbálkozok be, nem derül ki, hogy ő mennyire van oda értem. Ha meg elutasít, akkor fogalmam sincs hogyan kerül rám ez a minta. Persze nem ez a lényeg az egészben, hanem az, ha visszautasít, elég fura lenne újra összefutni vele. Én meg akarom és kész. Ilyenkor kimondottan szeretem, hogy nőies vagyok. A kinézetem, a mozdulataim... Szinte felkínálom magam, ahogy elfekszek az ágyon. Bár egyelőre még csak egy tetoválásra, de ki tudja mit tartogat még az éjszaka nekünk.
- Tudom, hogy fájni fog. Nekem mindenhol fáj, de emlékszem még milyen volt az előző – húzom el a szám, miközben a másik combomra mutatok, ami ki van varrva és szintén ő csinálta. A különbség csak annyi, hogy akkor még nem akartam elcsábítani. Egészen pontosan nem mertem. Eddig.
- Valahova ide... – irányítom a kezét, már attól bizsergek, ahogy ujjaim az övéhez érnek és a megfelelő helyre irányítom, valahova középre. Ott jó lesz, nem akarom túl magasra, sem a térdhez közel. Rámkerül a minta, de közben szóvá teszem, hogy talán bezárhatná az ajtót.
- Soha nem lehet tudni, meglátják a fényt, aztán betévednek, én meg itt fekszek egy szál tangában... Így jobb, köszi – mosolygok rá, de nem akárhogyan, ez már a csábító mosolyom. Kényelmesen elfekszek és várom a fájdalmat, amit hamarosan meg is kapok. A szemem elé kapom a kezem, ezt látni sem akarom.
- Huhh bassza meg... ez még mindig ugyanúgy fáj – panasznak indul, de elnevetem magam. Csak én lehetek ilyen hülye, hogy azt csináltatom mindig, ami fáj, amitől félek, ahelyett, hogy beérném egy mintával. Kicsit helyezkedek, felhúzom a másik lábam, még jobb belátást engedve neki a tangám által éppen csak takart területre. Fogalmam sincs mennyi ideje csinálja, néha felszisszenek, néha csak megkapaszkodok az ágy szélében, de aztán felkönyökölök, ettől egészen közel kerülünk egymáshoz.
- Tudom, késő van és biztosan szeretnél hamar végezni, de nem tarthatnánk egy egészen kicsi szünetet? – kérdezek rá halkan, veszélyesen közel hozzá, szinte belemászva a személyes területébe.
- Ohh ez már nagyon jól néz ki – lelkes vagyok, nagyon tetszik, de még nincs kész, ami meg sem lep, hiszen elég nagy minta. Nem kelek fel, csak kinyújtózok kicsit, ha hagy pihenni, meg gondolom neki sem árt.
- Ez annyira tetszik Jesse – suttogok még közelebb hajolva, aztán kinyújtom a kezem és megérintem a nyakán levő mintát. Régóta terveztem, de nem mertem hozzáérni.
- És hol van még tetoválásod? Ne tagadd le egyiket sem – mosolyok és nagyon nem akarok elhúzódni, inkább az ujjammal simogatom lassan a nyakát. Lassú, érzéki minden mozdulatom. A szememből is kiolvashatja, mennyire ráindultam, mennyire vágyom rá és ha ez még nem lenne elég, alsó ajkamba harapok csábítóan. Akarom.

Helyezkedek kicsit, amíg még lehet, munka közben nem akarom megzavarni, meg azt sem akarom, hogy miattam ne legyen olyan a minta, amilyennek lennie kell. Néha nem tudom eldönteni, hogy szakszerűen ér hozzám vagy csak azért, mert élvezi. Még ráérek kideríteni, az biztos.
- Szerintem nem normális, aki divatból magára tetováltatja az első mintát, ami eszébe jut. Mindnek jelentése van, nekem ez fontos. Tény, hogy nem tudok leállni, de attól még nem jelentés nélküli, semmitmondó mintákkal varratom tele magam. Egyébként ez volt az első... de ez a kedvencem... mondjuk mindet szeretem – mutatok rá két különböző tetoválásra. Még jó, hogy az első után rátaláltam Jesse-re és azóta az összes az ő keze munkáját dicséri. Nagyon jól dolgozik és az sem elhanyagolható, hogy a fájdalom ellenére élvezem is.
- Fájós? Na kössz... Másnak talán nem szokott fájni? – nevetek fel, nem veszem magamra, de azért eljátszom kicsit a sértődöttet. Tényleg nem bírom a fájdalmat, én sem értem, hogy ennek ellenére miért vállalkozok mindig újabb kínzásokra. Talán, mert szeretem az eredményt. Amikor megerősít benne, hogy ez tényleg kényes terület, elhúzom a számat, pont ez kellett nekem. Már nem tudom mennyire fájt a múltkor, meg azt sem, hogy hol fájt a legjobban. Mindig a fáj a leginkább, amit éppen csinálunk. Kérek is egy kis szünetet, amit szó nélkül meg is ad, sőt még itallal is kínál.
- Víz jó lesz, köszönöm – mosolygok rá, most tényleg csak úgy, mert ahhoz van kedvem és nem azért, mert el akarom csábítani. Kinyújtom a kezem a pohárért, ujjaink összeérnek, a pillantásunk egymásba fonódik. Nem hiszem el, miért ilyen jó pasi... Miközben iszok, le sem veszem a szemem róla, rászegeződik a tekintetem és gondolkodás nélkül nyúlok a tetoválása, pontosabban a nyaka felé. Érzem, ahogy megdermed a mozdulattól, de nem húzódik el. Ez jó, ha annyira ellenére lenne, biztosan kitért volna az érintés elől, de nem tette.
- Elhiszem, hogy fájt, de megérte. Nekem itt tetszik a legjobban. Persze a többire is kíváncsi lennék – teszem hozzá kissé félreérthetően, de ha az eddigiekből nem értette, hogy mit akarok, akkor kicsit határozottabbnak kell lennem. Meg akarom szerezni magamnak. Erre úgy tűnik nem is kell sokat várni, hiszen meglepő kijelentést tesz, amit nem tudok hova tenni. Előbb széles mosolyra húzódik a szám, bármennyire titkolni akarom, milyen hatással van rám.
- Másról? Mi másról? Remélem tudod, hogy ezt nem lehet nem félreérteni – széles vigyorral játszadozik ujjam a hajammal és egy pillanatra még a fájdalmat sem érzem. Elég közel vagyok a célomhoz. Mindkettőhöz, hiszen készül a tetoválásom és úgy tűnik Jesse is rááll a dologra, hogy kellemesen töltsük el ezt az éjszakát.
- Áu... ez nagyon... ez tényleg nagy fáj – panaszos a hangom, de nevetésbe fullad. Ő megmondta, hogy ez lesz a legkellemetlenebb, hát igaza lett, nem meglepő, nem az elsőt csinálja. Felkapom a fejem, amikor szünetet emleget.
- Aha, az úgy pont jó lesz. Rámfér a szünet – ez már kicsit kényszeredett mosoly, de kitalálok valamit, ami elvonja a figyelmem. Meg gondolom az ő figyelmét is, de bízok benne, biztosan nem fogja elcseszeni a mintát akkor sem, ha végigsimítok a mellkasomon. Aztán kicsit lejjebb is, a hasamon, szórakozottan játszok az ujjaimmal. Kicsit a felsőmet is felgyűröm, éppen csak egy keveset villantok a hasamból, miközben le se veszem róla a szemem. Alsó ajkamba harapok, nagyon akarom.

Kicsit fáj persze, de azért élvezem is, hiszen le sem veszi rólam a kezét. Ezért még azt a pár tűszúrást is kibírom, meg persze az sem elhanyagolható, hogy újabb minta lesz rajtam. Már régóta meg akartam valósítani és már csak pár szúrás választ el tőle. Meg persze a fájdalom, de úgyis elfelejtem vagy legalábbis erősebb a vágy és újra jövök. Mindig kitalálok valami újat és aztán meg is valósítom.
- Tényleg nagyon értesz hozzá. Elég macerás karban tartani a bőrömet, mindig száraz, még nyáron is... Azért erre még nem vetemedtem – intek a fejemmel vigyorogva a vazelin felé. Az még elég jó szolgálatot tehet ma vagy ki tudja, akár máshol is kiköthetünk és amúgy is, akkor is kell nekem, ha nem elég csúszós a helyzet. Egy kis fájdalom elfér az élvezet mellett, ha róla van szó.
- Nem is tudom, a nyakamon még nem gondolkodtam, de nagyon tetszik... csak szerintem nem bírnám ki. Meg hát neked már van és ez olyan egyedi... Nem akarlak leutánozni – közben a plafont bámulom, néha meg ránézek, de csak néha, különben nem tudnám visszafogni magam. Még várni kell, tudom jól, hiszen elvileg a tetkó miatt jöttem, akkor legyen is kész, utána még elég sok időnk van. Feltéve, hogy tényleg akar és nem csak azért mondta, hogy elterelje a figyelmem, aztán egy kifogással kirakjon az ajtón és kész. Hát talán nem. Talán tényleg akar.
- Minden más? Ez elég tág, nem gondolod? Különben is, én aztán nem provokálok... Tudod mennyire nem bírom... Csak a figyelmem akarom elterelni. És... jesszus, vérzek – ahogy odapillantok, kicsit felemelem a fejem, de egyből vissza is ejtem. Nem szeretem a vért, nem szeretek semmi ilyet, akár egy csepptől is kivagyok, Jesse meg olyan nyugodtan törölgeti, mintha teljesen normális dolog lenne. Persze ő gyakran lát ilyesmit, meg nem belőle jön, szóval érthető, hogy nyugodt. A viselkedése viszont nem tetszik, nem tudom hova tenni, hogy most mit is akar valójában.
- A kezem? Nem kössz, ha annyira zavar, majd az ágy szélébe kapaszkodok vagy nem tudom... De neked nem a tetoválásromra kellene figyelned? – piszkálok én is vissza kicsit. Nehéz ügy lesz megszerezni magamnak, kicsit mintha ideges lenne. Nem tudom eldönteni, hogy miért, talán tényleg csak zavarja, ha félbehagy egy munkát. Igaza van, jobb ezen túllenni, egy ideig megint nem akarok szúrásokat érezni és ha most abbahagyja, akkor holnap folytatni kellene. Inkább akkor csináljuk most, addig még kibírom. Aztán közli, mennyi van még és egy újabb kijelentésre megint felkapom a fejem.
- Csábító? Nem tudom miről beszélsz... Az nem az én bajom, hogy egy egyszerű mozdulatot csábításnak veszel – vonom meg a vállam, de a szám szélén apró kis mosoly jelenik meg. Szóval érti a célzást.
- Nem is gondoltam, hogy ennyire bejövök neked, hogy el tudnád baszni. Azt hittem semmi nem tud kizökkenteni a munkából. Legalábbis eddig úgy tűnt. Azért beszélni szabad közben? – felkönyökölök és csak nézem, talán kissé zavaróan, de nem érdekel, tetszik nekem így munka közben is. Olyan jól néz ki, ahogy így koncentrál. Kimondottan szexi így is.
- Akkor mesélj, egészen pontosan mit szeretnél ma este Jesse? – kérdezek rá és most a hajammal kezdek szórakozni.

Kissé sértődött arcot vágva fogom be a szám. Illetve csak egészen rövid időre fogom be, mert nekem az nem megy. Szeretek beszélni, a csendet viszont legkevésbé sem szeretem. Esetleg egy fárasztó menet után egymás karjaiban pihenve, de ott még nem tartunk.
- Aha, érthető – válaszolok továbbra is sértődötten, de azért nem viszem túlzásba. Amúgy sem tudom sokáig megjátszani magam, mert megint működésbe lép a készülék, hogy szétszúrkálja a combom. Az eredményért megéri, de ezt az érzést nagyon utálom. Némileg enyhíti a fájdalmat a tény, hogy Jesse teszi mindezt velem. Meg persze a minta, hiszen túl azon, hogy a tetováló bejön nekem, nem ez volt az ok, amiért idejöttem. Ha kell, megszerzem magamnak, azért nem kell tetováltatnom. Egyszerűen csak összekötöm a kellemest a hasznossal. Kimondottan jó ez így, főleg, ha betartja a szavát és a szúrkálódás után tényleg valami kellemesebbel folytatjuk. Az is lehet, hogy csak így akart leállítani. Hamarosan kiderül, ugyanis amint odapillantok látom, hogy már tényleg nincs sok vissza a mintából, mindjárt kész, mindjárt belevethetjük magunkat a folytatásba.
- Annyira nem egyértelmű, de mondjuk úgy, hogy megpróbálok a szavaid mögé látni. Azok meg azt súgják, hogy alig várod, hogy végre ne a tetováló készüléked legyen a kezedben – mosolyodok el kissé gonoszan, tudom, hogy nem szép dolog amit művelek, hiszen neki a munkájára kell figyelnie. Ez mindkettőnk érdeke, én sem szeretnék elrontott mintát magamon, bár pont ezért járok hozzá, hogy ilyen ne forduljon elő. Ő ehhez profi, még akkor is, ha nem hagyom békén és folyamatosan beszélek. Felszisszenek, nem bírom, tényleg ott tartok már, hogy szólok, tartsunk még egy kis szünetet. Bármennyire várom, ami utána következik, akkor sem bírom tovább. Nem is tudom mit várok. Valamit, amiről nem tudom mi, de elvileg jó lesz. Pont ekkor hagyja abba, éppen időben. Felsóhajtok, végre, ez fájt. Még az is, ahogy bekeni, de már lényegesen jobb, mint az a rész, amikor a tűvel esett nekem. Azt is tudom, hogy még pár napig nem lesz kellemes, de ha minden igaz, hamarosan kapok tőle egy kis fájdalomcsillapítót. Nem gyógyszer formájában, de az biztos, hogy ez lesz a legjobb gyógyszer. Lustán heverészek, figyelem, ahogy kidob mindent, ami felesleges, majd leül, ugyanoda, ahol eddig volt.
- Tervem? Nekem? Hát persze, a tetoválás… Minden más csak extra. De különben is, előbb beszéljük meg a piszkos anyagiakat. Mennyi volt? Vagy természetben fizessek? – pillantok előbb a mintára, majd egyenesen Jesse szemeibe. Felvonom a szemöldököm, kihívóan nézek végig rajta. Felülök, egészen a tetováló szék szélére csúszok úgy, hogy vele szemben legyek. Kicsit sem visszafogottan nyitom szét a combjaimat és végigsimítok azon, amelyiket nem takarja fólia.
- Engem az is érdekelne, hogy neked mi a terved. Áruld el mihez lenne kedved egy fárasztó nap után – mosolygok rá. Lerúgom a cipőimet, egyik lábam a combjára teszem és végigsimítok rajta. Lassan, nem sietem el, kiélvezem, hogy érinthetem. Pont az ágyéka előtt állok meg.
- Munka után szórakozni kell… Talán enni szeretnél? Vagy meginni valamit? Esetleg biliárdozni? Én bármiben benne vagyok – játszadozok vele.