Szűk sikátor

Egészen jól telt a mai este, szépen ment az üzlet. Kiürült a zsebem, már ami a kis zacskókat illeti fehér porral, viszont teletömtem helyette jó sok pénzzel. Pedig csak pár szórakozóhelyen voltam. Megy ez, már kellően beindult a dolog itt is, pedig új város, új hely, de itt is csak emberek vannak, akiknek kell a drog, tőlem pedig jó minőséget kapnak. Már nem ez az első város, ahol kialakítom a vevőköröm, de itt ment a legkönnyebben. Viszont mára ennyi elég is volt, alig várom, hogy végre otthon legyek és elmondjam Keithnek a jó hírt, hogy itt is megy az üzlet, jó ötlet volt elcuccolni a világ végéről. Ez sem sokkal nagyobb hely, de még mindig jobb. Elég jó helyen lakunk, közel mindenhez, szóval éjszaka ritkán járok autóval, nem szeretem a feltűnést ilyenkor, gyalog egyszerűbben és gyorsabban el tudok vegyülni. Hazafelé mehetnék a kivilágított, de hosszabb úton, én mégis a rövidebb utat választom, ami sikátorokon át vezet. Semmi kifogásom ellene. Ha itt lenne Keith, akár még... Na de majd, ha hazaérek. Akkor reggelig élvezhetjük egymást vagy még tovább, egyikünk sem szokott korán kelni, ráérünk aludni utána is. Kicsit sietősebbre veszem a dolgot, haza akarok érni, nagyon sürgős lett, hogy minél előbb Keith mellett legyek az ágyban. Esetleg felette, de mindenképpen meztelen. Az egyetlen gond csak az, hogy lépéseket hallok magam mögött. Nem gond, volt már ilyen, fel is készülök magamban a támadásra, de amikor hallom a pisztoly kattanását, majd azt a bizonyos hangot, ledermedek és meg sem mozdulok. Kell egy kis idő, mire meg tudok szólalni. Akkor, amikor már előttem áll és biztos vagyok benne, hogy nem tévedek. Mondjuk már a hang alapján is biztos voltam.
- Nem is tudom mi a nevetségesebb. Az, hogy fegyvert szegeznek a fejemhez vagy az, hogy pont a testvérem teszi. Én is örülök, hogy látlak – mosolyodok el én is, hát ezen nem izgulok, csak nem akar eltenni láb alól. Ismerem, szóval biztosan akar valamit. Végigpillantok rajta, látom, hogy ő is ezt teszi. Megváltozott, nem tudom eldönteni, hogy előnyére vagy nem, külsőleg nincs vele gond, de belsőleg... Talán nem is változott, ha képes fegyvert nyomni a fejemhez. Ez még mindig nem okoz neki gondot, ahogy korábban sem.
- Milyen szép a testvéri szeretet... Mi az, hogy mit csinálok itt? Én errefelém lakom. Inkább te mit keresel erre? Meg főleg mit akarsz? – nem dőlök be semmilyen trükknek, bármit csinál. Az az igazi Damon, aki a fegyvert nekem szegezte. Egyáltalán mit keres itt? Véletlen lenne? Mégis inkább a hosszabb, de világosabb utat kellett volna választanom. Nem azért, mert félek tőle. Ez egészen más. Damon a múltam. Azt hittem eltűnt, de most itt van, ugyanazzal a tenyérbemászó vigyorral.

Azt hittem nem látok jól, de ez tényleg ő. Az én testvérem. Kifelé adom a magabiztos énem, de amúgy eléggé elképedek. Mit keres itt? Tény, hogy régen találkoztunk és nem túl jó a kapcsolatunk, de azért a fegyver eléggé túlzás. Ide is eljutottunk, a testvérem fegyvert ránt. Hát én sem vagyok éppen jó, de ez pont nem jutott volna eszembe. Közben elteszi, helyes, így nem kell elvennem tőle. Végignézek rajta, azért bármennyire bunkó és nem vagyunk jóban, azért mégiscsak a testvérem. Fura, de jó látni, bár ezt még magamnak sem akarom bevallani. Neki meg főleg nem. Sokat változott, de lényegében biztos vagyok benne, hogy még mindig ugyanaz a srác. Illetve férfi. Már férfi. Kevesebb fémmel, de vadabb hajjal. Mit érdekel engem... Én nem leszek átlagos, nekem jó így, ebben az egyben legalább hasonlítunk.
- Hogy mit csinálsz? Drogdílerre? Akkor elég rossz helyen jársz – kicsit meglepődök. Jó, inkább nagyon. Mi a fenét csinál és honnan tudja, mivel keresem a pénz nagy részét? Nem nagy város, de még nem is nagyon futottam össze senkivel, aki ugyanezt csinálná. Pár srác próbálkozott, de nem ma kezdtem, nem hagytam magam, így aztán beindult az üzlet.
- Mi vagy te, a tisztogató? Azt hittem ennél magasabbra akarsz törni – felvonom a szemöldököm és lazán a falnak dőlök. Bár mennék már nagyon, azért mégis ki kellene használni, hogy összefutottunk. Hátha még hasznomra lehet. Aztán újabb dologgal lep meg. Így már tényleg hasznos lesz.
- Három éve itt? Te soha nem bírtad ennyi ideig egy helyen. Mi a fene történt veled? Csaj van a dologban? – vigyorgok szélesen. Azt sem tudom, hogy a csajok jönnek be neki vagy a pasik, mint nekem, esetleg mindkettő. Talán minden területen kihasználja a lehetőségeket, nem tudom, meg nagyon nem is érdekel, csak az, hogy mit keres itt.
- Mindenesetre örültem a találkozásnak, nekem dolgom van. Ha annyira akarsz, úgyis megtalálsz. Ebben jó voltál mindig. Szerintem menj te is... Ne vadássz dílerekre, veszélyes kicsit – a szemébe nézek, engem aztán nem hoz zavarba. Bár fura mód tényleg nem bánom, hogy összefutottunk, de ennyi elég is volt. Menni készülök, már régen otthon kéne lennem.

Az sem érdekel, ha tényleg van más is a városban. Ha meg kell dolgozni kicsit a területért, de az, hogy pont a testvéremmel kelljen szembeszállni, ez vicc. Nem tudom mikor láttam utoljára, erre pont így kell összefutnunk. Nem mintha gondot okozna, de mást könnyebben állítanék félre. Tudom, hogy ő ettől nem jön zavarba, de azért... mégiscsak a testvérem, még ha egy ekkora állat, akkor is, bassza meg. Nem tudnám hidegvérrel lelőni, ahogy mással tenném. Ebben különbözünk. Neki nem okozna gondot, én meg csak akkor tenném meg, ha nyomós okom lenne rá. Azt még én sem tudom, mi lenne az a nyomós ok. Az biztos, hogy nem fogom átadni neki a területet csak azért, mert azt akarja. Én is akarom, szóval azé lesz, aki a jobb. Nem érdekel, hogy ő volt itt előbb. Ha kell nekem valami, megszerzem.
- A város ura? Ez azért kicsit erős, nem gondolod? Akkor miért most akarsz elintézni egy sötét helyen? Miért nem léptél előbb? Már elég régóta a városban vagyok – a képébe nevetek. Még hogy a város ura. Ahhoz képest elég jól beindult az üzlet itt és nem is tegnap jöttünk ide.
- Igen ezzel én is így vagyok, szeretem, ha van köztünk valami, mondjuk a távolság, ahogy mondtad, de most ez van, egy helyen vagyunk, ki kell bírnunk egymás társaságát, megtartva azt a pár lépés távolságot. Ugyanis nem tervezem, hogy mostanában elmennék innen és a te ráhatásodra sem fog megváltozni a véleményem – azt nem titkolom, hogy mivel foglalkozok, hiszen ő sem jár éppen jó úton, nem szokott, úgyhogy meg sem lep.
- Tudod hol lakom? Most meg kéne ijednem? Vagy talán meghívni vacsizni? Ne haragudj, de nem... – nevetek fel megint. Nem értem mit akar tőlem. Illetve értem, azt akarja, hogy ne szóljak bele az üzletbe, de azt talán máshogy is elintézhette volna. Akkor még el is gondolkodnék, de így nem.
- Jobban járnál, ha keresnél egy csajt magadnak végre. Akkor talán nem lennél ilyen erőszakos – nézem, ahogy rágyújt, majd menni készül.
- Még nem végeztünk. Ez nem így megy Damon, hogy rámtörsz és azt akarod, hogy minden legyen úgy, ahogy neked tetszik. Már nem vagyunk gyerekek, ez nem így megy. Nem adom meg magam az akaratodnak. Mondd el, hogy mit akarsz, aztán hagyj békén, ahogy eddig is tetted. Ha eddig nem érdekeltelek, akkor most se szólj bele – menni készül, én meg utána lépek, megfogom a vállát és magam felé fordítom, hogy lássam, mit szól hozzá, hogy nem hagyom magam.

Ez az egész egyszerre nekem túl sok. Hányszor gondoltam rá, hogy mi lehet vele… De nem kerestem fel, ahogyan ő sem tette. Talán tényleg nem érdeklem, talán csak pont olyan, mint én és nem akarja kiteregetni az érzéseit. Fogalmam sincs mit érzek. Azt tudom csak, hogy utálom, amiért felbukkant és problémát jelent, de ugyanakkor örülök is, hogy újra látom. Be nem vallanám, még magamnak is nehezen, de azért mégis jó érzés. Hiszen a testvérem. Bármennyi mocskos dolgot követett el, bármennyire nem jó a kapcsolatunk, akkor is a testvérem és ezen semmi nem változtat. Néha úgy érzem, csak azért utáljuk egymást, mert ez menőbb, mint jó testvérekként viselkedni. Persze nem könnyíti meg a helyzetet a mostani viselkedésével sem. Nem ellenséges, legalábbis nem nyíltan, de túl jól ismerem ahhoz, hogy tudjam mit gondol. Legalábbis azt hiszem ismerem. A lényeges tulajdonságait, de azt, hogy mi a kedvenc kajája, már nem tudnám megmondani. Nem tölt el kellemes érzéssel, hogy ennyire eltávolodtunk egymástól.
- Az csak egy dolog, hogy csajt mondtam. Ha a pasik érdekelnek, hát akkor szerezz egyet, nem azon van a hangsúly, hogy milyen nemű, hanem azon, hogy rendszert visz az életedbe, na meg némi érzelmet is. Tudod, olyasmit, aminek köze sincs a gyűlölködéshez meg a bosszúhoz és még véletlen sem az olyan dolgokhoz, hogyan kell másokon átgázolni. Bár abban neked nehéz lenne újat mutatni – jelentem ki. Ebben biztos vagyok. Ha valaki, akkor ő tudja, hogyan kell másokat kihasználni. Nem vagyok én sem ártatlan, de ebben ő fejlesztett jobb technikát. Szóval egyedül él… Nem csodálom, ilyen viselkedés mellett szerintem senki nem marad meg mellette. Kár érte, hiszen végülis jóképű, meg hát jót tenne neki, ha lenne valami olyan célja is az életének, amihez nincs köze a pénznek és a hatalomnak. Én már csak tudom miről beszélek. Menne már, de visszatartom, még nem végeztem. Nem akkor van vége a beszélgetésnek, amikor ő akarja. Elmosolyodok szavaira, tudom mennyire szeret szabályokat alkotni. Hát nekem nem fog.
- Megengeded, hogy maradjak? Milyen rendes tőled… Elég lesz, ha megköszönöm vagy valami egyébre is igényt tartasz? – nála soha nem lehet tudni, mi van ingyen és mi nem. Illetve semmi nincs ingyen, ha meg éppen kedvességet színlel, annak nagy ára lesz. Jobb elővigyázatosnak lenni vele.
- Gyere fel hozzánk és beszéljük ezt meg. Nem ez a legjobb hely erre. Amúgy sincs messze a lakásom, de úgyis tudod, hogy lakom – vigyorgok a képébe. Erre nem számított. Mondjuk én sem, egy ötlet csak, hogy jobban megismerjem a céljait. Meg hát mégiscsak a testvérem. Őrültség, de nem akarok rosszban lenni vele. Ha már újra találkoztunk, nem ártana közeledni kicsit egymáshoz végre.

Ez a város teljesen jó választásnak tűnt. Illetve nem én választottam, de az mindegy. A lényeg, hogy nem gondoltam, két, számomra fontos ember fog ehhez a helyhez kötni. Hiszen bármennyire is tagadom, Damon a testvérem. Éppen ezért valamilyen szinten fontos. Akkor is, ha nem kötöm az orrára. Szerintem ő is pont így van vele, hiszen már régen itt hagyott volna, ha úgy gondolná, semmi közünk nincs egymáshoz. Valójában tényleg nincs sok, már régóta nem tudunk egymásról semmit, de mégiscsak a testvérem.
- Ja gondolom, neked csak a szex a fontos, a pillanatnyi élvezetek. Nekem is sokáig tartott, mire rájöttem, mi hiányzik, mire vágyom. Egyszer talán nálad is eljön ez a pillanat, addig meg élvezd, ami van… Gondolom akad bőven csaj, aki alád fekszik – nekem mindegy. Úgy éli az életét, ahogy akarja. Nem kell mindenkinek család, nagy ház és esetleg valami háziállat. Ha neki így jó… talán nem is baj, ha nem szaporítjuk a világot. Nekem valószínűleg nem lesz gyerekem, hiszen Keith érthető okokból képtelen szülni, másra meg rá sem nézek. Őszintén, nem is bánom. Jól elvagyunk mi ketten. Damon esetében még előfordulhat, hogy véletlen felcsinál valakit, de le merném fogadni, hogy kényesen figyel rá, ne fordulhasson elő ilyesmi.
- Pedig egész jó gyerekek voltunk és nézd meg mi lett belőlünk. Le sem tagadhanánk, hogy testvérek vagyunk. Nem elég, hogy ugyanazzal foglalkozunk, ráadásul ugyanott tesszük. Különös… nem hiszek az ilyen hülyeségekben, de talán ez mégsem véletlen. Mindegy… rohadtul nem akarok érzelmes lenni, az nem az én… illetve nem a mi világunk – hiszen mindketten utáljuk az érzelmes dolgokat. Én annyiban vagyok kivétel, hogy Keith felé ki tudom mutatni az érzéseimet. Kissé még nehezen megy, de már egyre jobban és szerintem amúgy is érzi, mennyire odavagyok érte. Néha meglepem valamivel, szeretem kényeztetni, de nem vagyok a szavak embere és ezt ő is tudja. Ő tanít meg érezni. Damon menni készül, de nem hagyhatom. Még nem végeztünk.
- Örülök, igazán kedves, hogy elfogadod a meghívást… Várj, mi az, hogy ismered a járást? – meglepődök, hiszen… nem mondtam merre lakom. Aztán leesik a dolog. Már közölte, hogy tudja merre lakom. Ezekszerint követett, figyelt vagy éppen mással figyeltetett, nem tudom, de nem is lényeg.
- Már majdnem elfelejtettem, hogy kutattál utánam. Nem értem mire volt jó. Ha akarsz valamit, talán meg tudjuk beszélni, ahogy most is. Azt hittem vagy annyira nagyfiú, hogy elém állsz… - gondolkodok hangosan, hiszen ez annyira jellemző rá. Még elém sem áll oda, előbb felméri a helyzetet és csak aztán lép. Mindig ilyen volt.
- Belülről is láttad már a lakásom? Mert akkor most arra is lehetőséged lesz – kicsit gúnyolódok, megtehetem. Ő is ezt teszi velem, amint lehetősége adódik rá.
- Elég egyszerű a válasz, de azt hittem már tudod. Keith miatt. Ide száműzték a szülei, én meg követtem, mert rájöttem, hogy szar nélküle… Romantikus, nem? Ezt a munkát meg mindenhol lehet űzni, szóval belevágtam. Sok a függő, még egy ilyen kisvárosban is. Neked miért kell ez a hely? Mi olyan különleges ebben? Van még sok másik ilyen város – nem értem, miért ragaszkodik ennyire a helyhez. Közben elindulunk a lakásom felé, nincs messze, szóval talán mire válaszol, oda is érünk. Felpillantok, sötét van, szóval Keith vagy nincs itthon, vagy alszik. Akárhogy is, egyszer meg kell ismernie a testvérem, akiről nem sokat meséltem neki.

Ez még mindig nem tűnik valószínűnek. Olyan, mintha álmodnék. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz, de mindenképpen álom. Pedig ez a valóság. Az én rég nem látott testvérem áll velem szemben, sétál mellettem, hogy hamarosan a lakásomon legyünk és... Igen, és? Magam sem tudom a választ miért csináljuk ezt és mire lesz jó. Tulajdonképpen talán közös témánk sincs. Régen lelépett és még csak nem is keresett. Nem tudom mit gondoljak. Azt hiszem haragudnom kéne, elküldeni a fenébe, de mégsem akarom. Valamiért örülök neki, hogy összefutottunk, akkor is, ha egy szívtelen alak és ahogy nézem nem is változott. Persze én sem vagyok túl jó, de nála mindenképpen több emberi érzés van bennem. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nekem van pasim, sőt házas vagyok, amit az orrom alá is dörgöl, de ő ezt nem mondhatja el magáról.
- Igen, házas vagyok. Volt idő, amikor én is úgy gondolkodtam, mint te, de úgy néz ki, előbb kinőttem ebből. Nem olyan rossz, ha van az ember mellett valaki, mint ahogy azt te hiszed. Tudom, nehéz bevallani, de akkor is így van... hidd el, te sem leszel kivétel – gondolkodok hangosan, miközben sétálunk. Nem hiszem el, hogy ne lenne olyan nő, akivel el tudná képzelni. Akár férfi is lehet az illető, nekem aztán mindegy, én is próbálkoztam, de mégis egy férfi mellett találtam meg azt, amit kerestem. Megütközök egy pillanatra azon, hogy tudja hol lakom. Nem kéne magyaráznia, mégis megteszi. Tudom, honnan tudja. Csak azt nem gondoltam, hogy még utánam is nyomoztat. Teljesen felesleges.
- Ez nem semmi. Damon, bármennyire is nem tetszik, az öcséd vagyok. Nem basznék ki veled, felesleges utánam nyomoztatnod. Mindenesetre megértelek... mindenki magából indul ki – sóhajtok fel. Nekem eszembe sem jutna utána járni, hol lakik és kivel. Ő mindig is ilyen volt, úgy tűnik nem változott.
- Na kész csoda. Már azt hittem pontosan tudod, milyen ágyneműnk van – forgatom a szemem. Kinézem belőle, hogy még erre is kíváncsi, szinte meglep, hogy csak addig jutott el az információgyűjtésben, hogy hol lakunk.
- Nem voltam oda a fegyverekért, ezt te is tudod. Ráadásul nehezebb elpasszolni őket, nincs rá akkora igény egy ilyen városban, mint pár tablettára. Több ember bulizik, mint ahányan vadásznak. Akár erre, akár arra... Aki pedig bulizik, szereti jól érezni magát. Én ebben láttam az üzletet és be is jött, nem csak itt, máshol is. Tényleg vicces, hogy pont nekünk kell osztoznunk a helyen – mosolyodok el. Nem feltétlen jókedvű mosoly, inkább csak nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Bárkit lenyomnék, de a testvérem más. Nem örülök neki, hogy pont ő az ellenfél, mert ellene nem akarok fellépni. Ő talán megtenné gondolkodás nélkül, de én nem. Mindenben nem vagyunk egyformák. Közben megérkezünk a lakáshoz. Felpillantok, de sötét van. Keith vajon merre lehet? Nem mondta, hogy megy valahova.
- Na ez az... de gondolom ezzel még nem mondtam újat... – húzom mosolyra a számat. Még mindig nem hiszem el, hogy utánam járkált vagy megbízott ezzel valakit, az teljesen mindegy. Előre engedem, aztán a lépcsőházban felsétálunk és kinyitom az ajtót. Semmi különös. Egy átlagos lakás, persze viszonylag drága bútorokkal berendezve, de ez nem az én érdemem, Keith rendezte be a lakásunkat.
- Ki az ellenfeled? – kérdezek vissza gondolkodás nélkül. Ez azért eléggé érdekel. Utána kapok csak észbe, hogy meg kéne kínálnom valamivel.
- Érzed magad otthon. Kérsz valamit inni? Bemutatnám a párom is, de... fogalmam sincs merre van, ilyenkor már itthon szokott lenni – sóhajtok fel. Kissé tanácstalan vagyok és nem szoktam kimutatni, most mégis megteszem. Utálom, ha nem tudom merre jár, pedig biztos vagyok benne, hogy azt mondta, ma nem megy sehova. Mindenesetre a konyha felé veszem az irányt, hogy hozzak valamit inni a vendégemnek.

Kissé nevetséges, ahogy egymás mellett sétálunk a lakásom felé. Senki nem mondaná meg, hogy testvérek vagyunk. Külsőleg még talán van némi hasonlóság, belsőleg viszont csak az, hogy mindketten egy nem éppen tisztességes, de jól jövedelmező foglalkozást választottunk. Nem szeretünk dolgozni, így viszont kis munkával tehetünk szert nem kevés pénzre. Ennyi. Azt hiszem más hasonlóság nincs bennünk és a külön töltött idő miatt úgy tűnik, mintha idegenek lennénk. Pedig nem vagyunk azok.
- Szokatlan, hogy emlékszel rá. Igazad van, nem szerettem a világos színeket és ez most sem változott – sóhajtok fel, meglep, hogy ilyesmire emlékszik. Persze én is emlékszem sokmindenre vele kapcsolatban, de valamiért belőle nem néztem volna ki. Fura, de jól esik.
- Ezt most úgy mondod, mintha az én cuccaim nem lennének tiszták. Régen rájöttem, ha tiszta a cucc, kicsit drágább ugyan beszerezni, így tovább adni sem lehet olcsón, de jobban megéri. Mindenki a tisztát keresi és hajlandó is fizetni érte. Olcsó szeméttel csak a kezdők és a teljesen hülyék kereskednek. Ez pedig egyikünkre sem igaz – ez tény, vitathatatlan, hogy Damon nem kezdő és nem is hülye. Mindig is jó példa volt számomra, akkor is, ha soha nem a jó oldalon állt. Ennek ellenére sokmindenben példát tudott mutatni. Lassan elérünk a lakásomhoz, fura, hogy sötét van, ahogy felpillantok, hiszen a páromnak itthon kéne lenni. Azt nem hiszem, hogy alszik. Mindig megvár, szóval legfeljebb teljes világításban a tv előtt szokott ilyenkor aludni. Nem ilyen sötétben. Amíg a lépcsőn haladunk felfelé, Damon újabb kis infót ad. Nem jellemző rá. Igyekszem megjegyezni mindent, amit mond. Hátha még jól jön. Ellene vagy mellette, azt még nem tudom.
- Nem ismerős a nő, csak a neve. Hallottam már, ő is hasonlóban utazik, mint mi. Egy kicsit sokan vagyunk ebben a városban. Fogalmam sincs, hogy néz ki, de abból ítélve, hogy odavagy érte, biztosan jó nő. Ne is tagadd – kötöm ki, mielőtt megszólalhatna. Lehet, hogy régen találkoztunk, de van, ami nem változik.
- Mégis hogyan harcoltok? El tudom képzelni… Ágyban, mi? – nevetek fel, le sem tagadhatná, valamit érez a nő iránt. Akkor viszont az a nő tud valamit. Damon érdeklődését felkelteni sem könnyű, de megtartani főleg nem. Talán most lesz végre valaki, aki állandóságot hoz az életébe. Bár nem ismerem, de ha ennyire odavan érte, jó nő lehet. Belépünk a lakásba, nem tévedtem, sötét van és Keith nincs sehol.
- Van whisky meg sör, a víz és a cola gondolom nem érdekel – vigyorodok el, felnőttek vagyunk és azt hiszem mindketten szeretjük a piát. Főleg ezeket. Megvárom mit kér, aztán kimegyek a konyhába poharakért.
- Ismered? Honnan? Igen Keith, de egy szóval sem említett téged, pedig mindent elmond. Szóval honnan ismered? – kezd gyanús lenni. Valami itt nem ok, fogalmam sincs mit, de Keith nem ismerheti. Mondta volna, ebben biztos vagyok, még ha nem is esett volna le neki, hogy a testvérem, akkor is mesélte volna, hogy új ismerőse van. Együtt jöttünk a városba, egyikünk sem ismert senkit. Damon megpróbál rászedni, de nem hagyom magam. Nem az lesz, amit ő akar.