Társalgó

Ajkamon egy halvány, titkos mosoly jelenik meg, amint megmoccan, igaz, a szívem közben a torkomba ugrik. De nem ébredt fel, csak megrebbentek sötét pillái, úgyhogy tovább is merészkedem. Ha a csókra se ébred fel, már elképzelem, ahogy kezeim végigsimítanak a nyakán, a mellkasán és a hasán keresztül egészen az ölébe nyúlnék, először csak nadrágon kívül, majd azon belül is. Megmutatnám, hogy hozzám képest mennyire pokolian, nevetségesen ügyetlen minden kis liba, aki mellé fekszik egy-egy éjszaka erejéig, ugyanis én pontosan tudom, mit szeret és hogyan. Volt időm kitapasztalni az évek során, hiszen már gyerekkorunkban is csináltunk nem túl ártatlan dolgokat, amelyeket, idősebb fejjel rájöttem, a fivérek egyáltalán nem szoktak csinálni egymással.
Pontosan ilyen a csók is, amelyet az ajkaira helyezek, és bevallom, halálosan megijedek, mikor hirtelen megmozdul és rám veti magát, mintha csak be lett volna programozva arra, hogy ha megcsókolják, reagáljon így, pattanjon ki, mint a penge a rugós bicskából, és essen a torkának, akárki is hajoljon fölé. Így kerülök alá, puffanva a földön és odébb lökve testemmel a könnyed dohányzóasztalt, lelökve róla a cserepes virágot, amelynek kaspója eltörik, a föld meg a szőnyegre borul.
Felnézek fivérem szemeibe akkorára tágult pupillákkal, mint egy csillagrobbanás, dobol a szívem és nyelek is egyet, majd lustán elfordítom a fejem, válasz helyett.
- Most nézd meg, mit csináltál... - illetem pillantásommal és megjegyzésemmel a törött kaspót és a kiborult virágot.
Mélyet sóhajtok, ahogy ujjai végigfutnak a rasztáimon. Ilyenkor azt kívánom, bár lenne sima egyszerű hajam, hogy az ujjai simán tudjanak beletúrni, mert szeretem, mikor hozzám ér. Túlságosan is szeretem, és pontosan ezért rasztáztam a hajam be: hogy ne élvezhessem annyiszor, annyira. Egyszerre vágyom rá és védekezem ellene, hát nem nevetséges?
A hatalmas, bő ruháim alatt csoda, hogy észreveszi a cigis doboz kikandikáló sarkát. Bár az is lehet, hogy csak a combjához nyomódott, ahogy rám ült. Követem a pillantását, miközben megsimogatom vékony lábait, egészen fel a derekáig.
- Miért kellene leszoknom? Nem bírod az ízét? - kérdezem, utalva ezzel arra, hogy a dohányosok szájíze érezhetően más csók közben, és nos... nemcsak a szájuk íze, hanem egyéb testnedveiké is. Ez pontosan ugyanúgy működik, mint az, hogy ha sok barackot, epret, vagy édes gyümölcsöt eszik az ember, azt máshol is érezni... nyomokban.
- Egyébként de, de te jobb szórakozásnak tűntél végül - vonom meg kissé a vállamat. Arcom laza, unott beletörődéssel palástolja, mennyire is izgat az, hogy itt trónol kedves bátyám éppen fölöttem. De ettől még nem tudom elfelejteni, mennyire utálom, hogy ha elképzelem, amint pontosan ugyanebben a pózban dominálja le a kis picsákat is.
- És te, hogyhogy nem valamelyik csajjal múlatod az időd? Rájöttél, hogy annyira szörnyen ostobák, hogy az már rád nézve is veszélyes lehet? Tudod, a sok szex rossz memóriát okoz, de már nem emlékszem, hol olvastam - piszkálom meg egy kissé, igenis érezze, hogy bánt a dolog, sőt irritál, és hogy ki kell most engesztelnie.
Már ha érdekli ez egyáltalán.

Ez a hozzáállás az egyik, amit ki nem állhatok Lysben. Ez a leszarom, mindenki csináljon, amit akar, csak szolgáljanak ki attitŰd, amitől az embernek egyszerűen nem marad más választása, mint az, hogy nyel egyet, és nekilát őt kiszolgálni. Hányszor, de hányszor kerültem már a hatása alá én is... És esküszöm, ez még most is így van.
- Csak az a baj, hogy te is az enyémet szívod. Keríthetnél magadnak sajátot - morgom, bár igazság szerint nem zavar ez a dolog. Szívesen adom neki azt, ami az enyém. A baj az, hogy ezt olykor ki is használja, én meg tűröm. Mert szeretem. Mert kettőnk közül általában én vagyok az alávetett, még ha nem is úgy tűnik. Kivéve szexuális téren. Ott gyakorta fordítva van a helyzet, de csak mert neki ilyenek a preferenciái. Na meg, én sem szeretem azt az érzést a seggemben... Egyszerűen nem.
- Nocsak, másnak is hagyni szoktad magad rajtam kívül? Ez érdekes - húzom el a szám, leplezendő a féltékenységemet, mert igenis nem tetszik az a gondolat, hogy mással is van. Nagyon is utálom ezt a tényt, de ezt ő pontosan tudja, és amikor csak lehet, az orrom alá dörgöli, mennyire is nem él monogám életet a kedvemért. Ellentétben velem, akinek se barátja, se barátnője. Bár van egy pár kaktuszom az ablakban.
- Jaj, te szegény - gúnyolom ki gügyögve, és még csücsörítek is hozzá, mint valami liba az imént említett ostoba fajtából. Már csak azért is, mert ha rossz volt az éjszakája, biztos szexelt, ha a reggele, akkor biztos reggel is szexelt, és most csak azért nem szexel épp, mert épp rajtam ül.
- Kávét? - emelem meg a szemöldököm, és térek vissza a saját hangszínemre. Annyira meglepődöm ezen. - Felejtsd el, tudok valamit, ami jobban felfrissít.
Felemelem a kezem, és a tarkójához nyúlok. A kezemen jeges borzongás fut végig, amely eléri a nyakát is. Olyan érzése támad majd ettől az érintéstől, mintha nyakon öntöttem volna egy vödör jéggel. És tuti, hogy teljesen felébred majd tőle. Ezért is fogom, és átfordítom őt magam alá, hogy immár én legyek felül, és én uraljam a helyzetet. Nem fekhetek mindig a hátamon alatta.
- Most, hogy ezen túlestünk, igazán dughatnánk, csak hogy elmúljanak a múlt éjszakáról maradt rossz emlékeid - mondom ki kerek-perec, mi is áll szándékomban. Higgadt pókerarccal nézem őt (mint mindig), egyedül a szemeim csillognak rafináltan és vággyal, ahogy nézem őt. Elképesztően szép alattam még mindig.

Hát ezen nevetnem kell. Még hogy venni szokott nekem másikat?
- Lyscica, az, hogy egyszer talán tavaly hozzám vágtál egy félig elszívott dobozt, még nem azt jelenti, hogy "szoktál" nekem venni másikat.
Nem mintha számon tartanám. És nem mintha számítana. Hidegen hagy a cigaretta, kivéve akkor, mikor az utolsó szálat szívja el. Olyankor legszívesebben feldugnám neki a dobozt. anélkül, hogy összegyűrném.
Az arcomon nem látszik semmiféle feldúltság, a szemeimben azonban fellobban a féltékenység lángja. Sajnos az öcsém rohadtul tudja, hogy hol tud megrúgni úgy, hogy az igazán nagyon fájjon. Bár pillanatnyilag nem is tudom, hogy állok a szeretőihez.
- Attól még, hogy elnézem, hogy mindenféle picsák és pöcsök egymásnak adják a kilincset a hálószobád ajtajánál, nem feltétlenül örülök neki. Díjaznám, ha legalább nem dörgölnéd a képembe, hogy fűvel-fával megcsalsz. De tudod, egyetlen egy oka van annak, hogy mindezt lenyelem.
Várom, hogy rákérdezzen, hogy mi az, de ha nem fog, akkor is közlöm vele, mélyen a szemébe nézve:
- Az, hogy tudom, hogy végső soron mindig is hozzám fogsz tartozni. Mert az enyém vagy és senki másé. Akárhányszor kefélsz félre, hozzám vagy láncolva. Sose felejtsd ezt el!
A szavak, melyeket sohasem vágtam még ilyen egyértelműen az arcába, égetik a számat kimondásuk után is, akárcsak az első csókunk égette napokig, hetekig, és mind a mai napig. Most, hogy alám került, nem sok változott, egyszerűen csak átadta nekem az irányítást. Bár az, hogy kinek a kezében is van a gyeplő, mindig relatív. És az nevet, aki utoljára nevet.
Kész szerencse, hogy semmi más nem tud nevetésre késztetni, csak Lys.
Az ő mosolyának ikertestvére jelenik meg az ajkamon egy pillanatra, épp amikor megemeli a csípőjét és az enyémhez nyomja. A következő másodpercben már hevesen csókolom azt a gúnyos kis száját, a karjait a feje fölé hajtva és lefogva. Tenyerem akaratos zsarátnokként járja be lapos hasának puha bőrét és siklik át az ágyékára, ahol elidőzik egy darabig előbb kívül, majd a nadrágon belül is, néhány jellegzetes simítással és fogással életre keltve kedves fivérem szexuális étvágyát.
- Kezdelek már lenyűgözni? - kérdezem, egy pillanatra szakadva csak el a csóktól, szemeibe nézve.