Belvárosi park

Rakshata

Azért küldtek ebbe a városba, hogy minden egyes tehetséggel rendelkező embert megöljek, legyen az gyerek vagy felnőtt. Én még sem ezt akartam. Én is közéjük való vagyok. Nem ölhetem meg azokat, akik olyanok mint én. Tanácstalan voltam, és egyszerűen nem tudtam mihez is kezdjek. Oly' kecsegtető volt a gondolat, hogy elszököm, hogy otthagyom a régi életemet, de nem akarok üldözött vad lenni életem hátralevő részében. Valamit nagyon gyorsan ki kellett találnom. A tehetségesek importálása sem mehet az örökkévalóságig.
Esteledett, én mégis a parkba indultam, hogy kiszellőztessem a fejem. Nem éppen jó választás a hely, mert úgy hírlik akadnak itt rossz arcok is, de ez egy cseppet sem érdekelt. Bárkit megölök a saját ujjával, bár nem szívesen teszem.
Kezdett az idő is hűvös lenni, így egyetlen pulcsim elég vékonynak bizonyult. A kabátom a szállodában maradt, nem gondoltam volna, hogy eddig elmaradok, de most semmi pénzért nem mentem volna vissza.
Még be sem sötétedett teljesen, de már hallottam is az első barmot, aki nekem akarta csapni a szelet, némi pénz, vagy örömszerzés miatt.
- Szia, cica! - köszönt mézes-mázos hangján, és erre egy másik fickó is felbukkant, egy szép kis késsel a kezében. mindketten úgy vigyorogtak, mintha most nyertek volna a lottón. - Mi járatban ilyen későn itt? Nem tudtad, hogy rossz emberek mászkálnak erre? A végén még bajod esik.
Hirtelen elkapta a karom, és magához húzott. A hátam a mellkasának feszült, bennem meg egyre inkább felment a pumpa, ahogy a másik, a késes fickó a száját nyalogatva közeledett felém.
- Barmok - morogtam az orrom alatt, de még nem tettem semmit.

Nem ijedtem meg, vagy kezdtem el máris azon gondolkozni, hogy nekem itt végem van, hogy ezek itt meg fognak ölni. Egyedül az járt a fejembe, hogy öljem meg őket, vagy szimplán verjem el mindkettőt. Inkább a másodikra koncentráltam jobban, a gyilkoláshoz nem volt se kedvem, sem pedig idegzetem. Nem beszélve az utána következő procedúrákról. Kihívni a rendőröket, elmesélni nekik, hogy mi volt, aztán meg elsunnyogni, lehetőleg rókabundába, még mielőtt kitalálják, hogy bíróságra viszik az ügyet.
Már azon voltam, hogy a késes srácnak kirúgom pár fogát, mikor egy harmadik személy is megjelent. Méghozzá egy nő, aki úgy beszaratta a pasikat, hogy azok gyorsan eliszkoltak.
Bambán néztem rá, és próbáltam rájönni, hogy mi is volt ez az egész, mikor egy szimpla köszönéssel már tovább is akart állni.
- Kösz! - szóltam utána. - Megtudhatnám a hősnőm nevét? - kérdeztem kissé elvékonyodott hangon, mint aki azt hitte, itt a vég ténylegesen. Nem kell azonnal rájönnie az embernek, hogy egy ilyen támadás nem ártott az én pici lelkemnek.
- Talán ismerted őket? - kérdeztem kíváncsian. Nem szokásom az effajta közeledés, de most talán segíthetne nekem az akaratán kívül is. Már csak meg kéne tudnom, hogy tehetséges, vagy nem.