A tehetségek iskolája, a múlt században nyitotta meg kapuit, amikor is, Jason Graham, betévedt egy elhagyatott kastélyba, Norfolk várostól nem messze álló erdőben. Ő is, mint sokan mások körülötte, menekültek az üldözők elől, hiszen tehetségük megmutatkozott.
Jason tudta, hogy ez nem mehet így az örökkévalóságig, tennie kellett valamit. Apja vagyonának ráeső részéből felújította hát a kastélyt, majd megnyitotta az iskolát.
Eldugott helyen található, a várostól alig egy órányi sétára, de nem kell megijedni, hiszen busz is jár erre, de persze a tehetősebbek megtehetik, hogy saját kocsival érkezzenek.
A tehetség hat éves korban jelenik meg először, így már a következő évtől az iskola kinyitja az ifjak előtt a kapuit.
Egy kicsit a házirendről is.
A diákok szabadon járhatnak az iskola bármely pontján reggel nyolctól este tízig, ugyanis utána lámpaoltás.
A tanítás kilenckor kezdődik, de tudni kell, hogy a normál, humán tantárgyak mellett, különös, más órák is lesznek.
A fiúknak TILOS a lányok szobájában tartózkodniuk, és fordítva. Közös társalgók, moziszobák állnak a rendelkezésükre azoknak, akik beszélgetni szeretnének.
Remélem ez érthető. Ha bármi kérdés merülne fel, nyugodtan forduljatok az adminhoz.