Először is, leszögezném, a tehetség nem öröklődő. Bárkinél megmutatkozhat hat, illetve hét éves korában.
Öt családról tudunk, ahol bizony, már generációkon keresztül, minden leszármazottnak, megmutatkozott az ereje. Ez nem fordul elő minden családban, ezért is őket nevezzük az öt főnek.
Samuels család. Ők az elsők. Amerikában, pontosabban Norfolkban laknak. Természetesen gazdagok, így megengedhetik maguknak a fényűzést. Családfő Garret Samuels egyben az iskola mostani igazgatója is. Fia, a nagyszájú, elkényeztetett nőcsábász, Jared Samuels az iskola nagymenője, a legnagyobb arc azok szemében, akik rajta keresztül szeretnének valakik lenni. Húga, Veronica Samuels, már inkább visszahúzódóbb teremtés, aki imád a barátai körében lenni.
Nox család. Dél Amrikában élnek, mégis, a gyerekek ebben az iskolában nevelkednek, tanulnak. Gabriel Nox, a fiatalabbik testvér, Jared mellett a nagyfőnök, hiszen ők ketten a fő családok leszármazottai, így megtehetik. (a nagyképűek...)
Nővére Jessica Nox, aki utolsó évét járja az iskolában, és próbálja azt csendben elvégezni.
Chow család. Kínában élnek, csupán a családfő látogat el, ha éppen megbeszélés kerülne terítékre. Egyetlen lánya, Kira, nagyon szeretett volna ebben az iskolában tanulni, ezért most kezdi itt az évet.
McGrath család. Anglia képviselői, akik utód hiányában, nem kapcsolódnak az iskolához, csupán a "világuk" ügyeiben rendelkeznek, és amikor kell, Amerikába utaznak.
Damiano család. Olasz képviseletében. Friss szülők, így ikreik, Jesabelle és Debora még túl picik az iskolához, de eldöntötték, hogy azonnal beíratják őket, amint elég idősek lesznek, és megmutatkozik az erejük.
Ők az öt fő család, akik irányítják a tehetségeseket. Olyanok ők, mint egyfajta felsőbb hatalom ebben a világban. A tudatlan emberek, csupán jól menő, céges embereket/családokat látnak. Tisztelettel néznek rájuk a tehetségesek, hiszen "tiszta vérvonaluk" azt mutatja, náluk hatalom.
A tiszta vérvonalat úgy kell értelmezni, hogy egyetlen tehetségtelen gyermek sem született ezekben a családokban, mióta csak élnek.