Tanárok
Ők azok, akik mindenféle okossággal tömik a diákok fejét. A tanárok is birtokolhatnak valamilyen tehetséget, bár ez nem kimondottan fontos azoknak, akik a human tantárgyakat tanítják. Lehetnek ők beavatottak is, akiknek nagyon szigorú titoktartási szerződést kell aláírniuk, még mielőtt belépnének az iskolába. A szerződés megszegése súlyos következményekkel járhat.
Városiak
Ők azok, akik nem tudnak semmiről. Persze, köztük is lehetnek beavatottak. Azok az ifjak, akiknek nem öröklődés útján jelent meg az erejük, azoknak a szülei, testvérei, közeli rokonai tudhatnak erről a világról.
Ám azok, akik semmilyen úton módon nem kapcsolódnak a tehetségesekhez, azok a normál emberek, vagyis a városiak.
Diákok
Ide sem kell sok magyarázni való szerintem. A diákok legtöbbje hat vagy hét éves korban kezdi meg az iskolát, majd míg ki nem forr teljesen az ereje, addig diák is marad. Ez általában tizennyolc és huszonhárom év között szokott eldőlni.
Üldözők
Ők azok, akik irtják a tehetségeseket. Nagyon régen a boszorkányüldözéshez hasonló estek történtek, amiket ez a csoport művelt a tehetségesekkel. Élükön egy pappal, kinek a neve Alfred Rivers. Az ördög gyermekeinek tartotta a tehetségeseket, ezért üldözni kezdte őket hű csatlósaival. A gyerekei szívébe égette gyűlöletét a tehetségesek iránt, így azok folytatták a halála után, míg végül meg nem alakult az üldözők szervezete, ahol kitanítják a fiatalokat, hogyan öljenek, hogyan ismerjék fel a tehetségeseket.
Átlag emberek ők, csupán annyi különbséggel, hogy már gyerekkoruk óta táplálják beléjük a gyűlöletet, hogy könnyen olthassák ki mások életét. Az a céljuk, hogy minden tehetséges eltűnjön a föld színéről.